Fogyókúra helyett életmódváltás

Vágólapra másolva!
Többségünk állandó harcot vív a gyarapodó kilók ellen, sokszor csak azért, mert erős külső nyomásnak vagyunk kitéve. A divatszakma, az élelmiszerkereskedelem, a különböző fogyasztószereket ajánlók reklámja egyre drasztikusabban súlykolja az ideális testsúly megőrzésének vagy elérésének követelményét. Viszont az ideálisnak mondott testsúly messze alacsonyabb az átlagemberek többségének valós kilóinál.
Vágólapra másolva!

Kódolt raktározók

Az emberi faj életfájának évgyűrűiben a technikai civilizáció kora alig észrevehető, vékony vonal. A táplálkozási lehetőségek a megelőző időszakban esetlegesek és minimálisak voltak. Elődeink számára - és a világ számos országában sajnos még ma is így van - az éhezés természetes állapot volt. Az életben maradás ugyanakkor jelentős fizikai igénybevételt követelt, tehát az emberi szervezet "megtanulta" a táplálék jó hasznosítását, az energia tartalékolását.

Modern korunkban a tápanyagokkal bevitt energia mennyisége lényegesen megnőtt, viszont a szervezet fizikai terhelése a civilizációs fejlődés következtében számottevően csökkent, így az emberiség jelentős hányada az energia raktározás "történelmi szakaszába" jutott. A hosszú távú vizsgálatok tanúsítják: a fejlett világban évtizedről-évtizedre nő a népesség átlagos testsúlya. Egy előrejelzés szerint valószínűsíthető, hogy a jövő évezredben az USA minden lakosa kövér lesz.

Természetesen a túlsúllyal küszködők többsége szeretne soványabb lenni, keresi a megoldást, de a sikert korlátozza a több millió éve érvényesülő genetikai kód, amely - mint utaltunk rá - az embert túlzottan jó táplálék hasznosítóvá tette. Ha valakinek természetes módszerekkel nem sikerül megszabadulnia felesleges kilóitól, segédeszközök után kutat és olyan csodaszerre vágyik, amelyet csak szedni kezd és hamarosan karcsú lesz.

Csodaszer nem létezik!

A külföldről ilyen-olyan módon bekerült, nagy reményekkel kísért készítmények döntő hányadáról is hamar bebizonyosodott a hatástalanság, vagy - rosszabb esetben - a káros mellékhatás.
Kétségtelen probléma, hogy sokkal több - elsősorban fiatal - ember hiszi magát kövérnek, mint ahányan valóban azok. A közvélemény nem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy alapvető különbség van a kövérség és a túlsúlyosság között. Az elhízott (kövér) ember ugyanis krónikus (és az esetleges lefogyás után gyakran visszatérő) betegségben szenved. A túlsúly viszont nem betegség és csak akkor szorul kezelésre, ha valamely más kór alakul ki miatta.

Túlsúly vagy elhízás?

Az elhízás és a túlsúlyos állapot közötti különbséget, a kritikus vonalat egy nagyon egyszerű számítással meghatározhatjuk. Ha testmagasságunkat megszorozzuk önmagával és az eredménnyel elosztjuk testsúlyunkat, megkapjuk a testtömeg indexet, amelyet a szakirodalom BMI-nek (body mass index) nevez. A túlsúly 25 kg/m2-nél kezdődik és 29,99 kg/m2 értékig tart, viszont a 30 kg/m2 feletti testtömeg index már elhízást jelent.

Az utóbbi években ismertük fel, hogy a hasi típusú elhízás veszélyesebb, mint a csípőtáji- vagy körte típusú. A zsír jelentős része ugyanis ebben az esetben a hasüregen belül helyezkedik el, s a kóros mennyiségben felszaporodó vérzsírok szerepet játszhatnak az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a szívkoszorúér-betegségek és az agyvérzés kialakulásában is. Ilyen típusú elhízást jelent, ha a férfiak has-körfogata meghaladja az 1 métert, a nőké pedig a 80 centimétert.

Először a fejünkben kell átrendezni a dolgokat

Nyilvánvaló, hogy elhízás esetén nem csupán esztétikai megfontolásokból, hanem egészségünk érdekében is törekedni kell a fogyásra. A recept látszólag egyszerű: másként étkezni és többet mozogni. Ez minden fogyókúra alapja. A napi energia-bevitelt legalább 400 kalóriával (kcal) csökkenteni kell az előző mennyiséghez képest, s az sem mindegy, hogy mikor, milyen körülmények között és milyen táplálékot fogyasztunk. Kerülendők a zsírok és lehetőleg nyugodt körülmények között, ne az esti órákra időzítve együnk.

A tartós eredménnyel járó fogyókúra üteme nem lehet gyors, ne törekedjünk heti egy kilogrammnál több leadására, mert a nekibuzdult fogyókúrázó ugyan rövid távon elérhet látványos súlycsökkenést, de ez a folyamat hamar leáll és a szinte törvényszerű kilengések miatt könnyen ellentettjére fordulhat. Mindenképpen türelemre és önfegyelemre van szükség. Furcsa ellentmondás, hogy egy-egy ízes falat fogyasztásával dekánként növeljük súlyunkat, viszont fogyni kilónként akarunk.

Naponta harminc perc séta

Minden sikeres fogyókúra alapfeltétele a korábbiaknál erőteljesebb és rendszeres testmozgás. A minimálisan ajánlott adag legalább napi 30 percnyi erőteljes séta, vagy ennek megfelelő gimnasztika, lassú futás. Ha valaki csupán hetente egyszer szánja rá magát az erőltetett testedzésre, csak árt magának, ugyanis így anyagcsere folyamatai nem módosulnak és nem képes fogyni. Arról nem is szólva, hogy a túlsúlyos ember ésszerűtlen "sportolása" kisebb-nagyobb egészségi károsodásokat is okozhat.

Talán a felesleges kilók leadásánál is nagyobb önfegyelmet igénylő feladat a nehezen elért eredmény megőrzése. Fogyókúra alatt takaréklángon égetjük a tápanyagokat, s amikor elkezdünk újra "normálisan" étkezni, óriási energia többletet zúdítunk csökkent anyagcseréjű szervezetünkre. Ezért a súlytartás szakaszában elengedhetetlen az alacsony energia-bevitel, a rendszeres mozgás, a naponta végzett testsúly ellenőrzés.