Dermesztő hidegben szavaz Wisconsin

Vágólapra másolva!
Mínusz 14-17 Celsius fokos dermesztő hidegben szavazott a keddi amerikai előválasztási fordulóban Wisconsin, ahol ennek ellenére, a kiélezett demokrata verseny miatt rekord magas, 35 százalékos részvétel várható.
Vágólapra másolva!

Barack Obama illinois-i szenátor 1280 delegálttal vágott neki a wisconsini fordulónak, míg vetélytársa, Hillary Clinton New York-i szenátor 1218 küldöttet gyűjtött össze eddig a nyár végi denveri jelöltállító pártkongresszusra. A jelöltség sorsát tehát egyikük sem tudja dűlőre vinni, Wisconsinban összesen 74 demokrata küldöttet lehet "beszerezni".

A keddi előválasztás inkább lélektani szempontból fontos: sikerül-e megállítani Clintonnak Obama győzelmi sorozatát. Elemzők szerint Clintonnak most elvben jobban kell szerepelnie, mint egy hete a Potomac-térségben (Maryland, Virginia államban és a fővárosban), mert Wisconsinban kisebb a fekete lakosság és nagyobb a képzetlenebb, a női és az alacsony jövedelmű választók aránya, s mindez a volt first ladynek kedvez. A keddi felmérések többsége szerint mégis Obama vezet, az ARG cég adatai szerint 52-42 arányban.

Obama az előző héten többnyire Wisconsinban kampányolt, a volt first lady viszont a hét nagy részét Texasban és Ohióban töltötte. Abban bízik, hogy március 4-én e két népes államban megfordul a kocka, visszaszerezheti elsőségét. A két államban összesen 369 küldöttről dönt majd a lakosság.

Ha Obama a két újabb államban is megszerzi az elsőséget, akkor a február 5-i szuperkedd óta tíz előválasztási győzelmet arat zsinórban.

A republikánus elnökjelöltség várományosa, John McCain minél előbb pontot szeretne tenni az előválasztási versengés végére. Kedden Wisconsinban kijelentette: győzni akar és végre megszerezni a jelöltséget.

Az arizonai szenátor eddig 903 jelöltet kapott a szeptemberi pártkongresszusra, míg vetélytársa, Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó csak 245-öt. A jelöltséghez 1191 delegátus kell.

McCain mögött azonban még nem sorakozott fel a Republikánus Párt teljes szavazóbázisa, a konzervatív kemény mag túl liberálisnak tartja korábbi kongresszusi eredményeit.

A konzervatívok meggyőzésében nagy segítségére lehet, hogy a jelenlegi elnök apja, George H. W. Bush volt elnök hétfőn bejelentette: McCain jelöltségét támogatja.

Az ARG felmérése szerint McCain 51-43 arányban vezet Huckabee-vel szemben Wisconsinban.