Kivágta magát lelkésze szorításából Obama

Vágólapra másolva!
Lelkész tanácsadója miatt került bajba Barack Obama. A demokrata elnökjelöltségre pályázó politikus régi ismerőse, Jeremiah Wright tiszteletes ugyanis Obama sikerei kapcsán beszélt a faji kérdés által okozott problémákról. Obama megvédte a lelkészt, de óvatosan elhatárolódott tőle. A jelek szerint jól tette: a legfrissebb felmérések szerint kezdi ledolgozni hátrányát riválisával, Hillary Clintonnal szemben az előválasztások következő állomásán, Pennsylvaniában.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnökjelölt állító előválasztások következő állomásán, Pennsylvaniában Hillary Clinton jelentős fölénnyel vezet riválisa, Barack Obama előtt. Clinton a CNN által közölt, március 11. és 16. között készült közvélemény-kutatások szerint a szavazatok 52, még Obama csak 39 százalékára számíthat.

Obama lemaradását több kommentár szerint egy régi ismerőse, Jeremiah Wright tiszteletes beszédeinek köszönhető, amelyek közül több vihart kavart a múlt héten. A Trinity United Church of Christ chicagói felekezeténél működő Wright egyik prédikációjában azt mondta, hogy Amerika saját viselkedésének köszönheti a 2001. szeptember 11.-i öngyilkos merényletet, még egy másik beszédében azt állította, hogy Clintonnak könnyebb dolga van a Fehér Ház felé vezető úton fehér bőrszíne miatt.

"Barack tudja, mit jelent feketének lenni egy olyan országban, amit gazdag fehér emberek irányítanak. Hillary! Hillaryt soha nem fogják niggernek hívni! Hillary népének soha nem vonták kétségbe a létezését!" - fogalmazott. A decemberi beszéd a YouTube-ra is felkerült, majd több televízió is lejátszotta a felvételt, ami heves vitákat váltott ki.

Obama szinte azonnal elutasította a lelkész szavait, gyújtó hangúnak és megdöbbentőnek nevezte a beszédet. Bár megvédte Wrightot, akivel már 20 éve barátok, igyekezett elhatárolódni tőle. Azt mondta, hogy a lelkész csak szellemi és nem politikai vezetője.

"Kategorikusan elutasítok minden olyan kijelentést, ami nagyszerű hazánkat becsmérli. Úgy hiszem, sem a kampányban, sem a szószéken nincs helye az embereket lealacsonyító szavaknak" - írta Obama a Huffingtonpost című liberális internetes lapban.

Múlt hét szerdán a philadelphiai választók előtt is megismételte véleményét: "Elutasítom-e a lelkész úr véleményét sok politikai témában? Teljes mértékkel, ahogy biztos vagyok abban is, hogy önök közül is sokan hallottak már hasonló megnyilvánulásokat saját lelkészüktől, papjuktól vagy rabbijuktól, amiket önök is elutasítottak. De az az igazság, hogy a társadalom különböző csoportjait érintő témák, amik az utóbbi napokban felmerültek, részei az életünknek, és még sokat kell tennünk azért, hogy a problémákat megoldhassuk."

A pennsylvaniai szavazókra nagy hatást gyakoroltak Obama szavai, aki először beszélt a kampány során az eddig óvatosan kikerült faji kérdésről. Múlt szerdai beszédével szinte teljesen ledolgozta hátrányát, a Gallup felmérése szerint Clinton korábban mért 7 pontos előnye előbb 5, majd péntekre 2 százalékra csökkent.

Wright ez év elején vonult vissza, és beszédeinek nyilvánosságra kerülése óta már nem tagja Obama kampánystábjának sem.