Új csatamezők nyílnak Amerikában

Vágólapra másolva!
Barack Obama egy váratlan manőverrel bevonult az ellenséges vonalak mögé, míg John McCain egy hasonló fordulattal elkezdett udvarolni az ősi riválisa híveinek. Két jel, ami arra utal, hogy ez az amerikai elnökválasztás más lesz, mint amit megszokhattunk. Öt hónap izgalmas küzdelem következik, amelyre egyik fél sem fogja sajnálni sem a pénzt, sem az energiát. Tudja meg, milyen pozícióból és mekkora arzenállal indul Obama és McCain az elnökválasztásnak!
Vágólapra másolva!

A Virginia állambeli Bristow 25 ezer férőhelyes stadionjában az utóbbi hetekben olyan sztárok fordultak meg, mint a Radiohead és Kanye West, múlt csütörtökön azonban egy talán még náluk is ismertebb vendég lépett fel. Barack Obama állt a színpadra, akinek ez volt az első kampányrendezvénye azt követően, hogy két nappal előtte megszerezte a demokrata elnökjelöltséget. Több mint egy éven át tartó kemény küzdelem volt mögötte, amelynek során legyőzte a sokáig verhetetlennek tartott Hillary Clintont. Nem dőlhetett azonban hátra, még csak most kezdődik ugyanis az igazi kampány, az öt hónapig tartó párbaj a republikánus jelöltséget már márciusban megszerző John McCainnel a november elején esedékes elnökválasztásig.

Az előzmények alapján biztosra vehető, hogy ez lesz a modern kori történelem egyik legizgalmasabb választási küzdelme, amelyre a jelöltek óriási összegeket és nem mellesleg hatalmas stratégiai és taktikai tudást fordítanak majd. Az [origo] megnézte, hogyan áll Obama és McCain az országos kampány kezdetén, mennyire biztos háttérrel rendelkeznek, illetve milyen stratégiát követhetnek.

Egész pályás letámadás

Barack Obama múlt csütörtöki helyszínválasztása sokatmondó volt. Utoljára 1964-ben fordult elő, hogy Virginia államban a többség demokrata elnökjelöltre szavazott, az illinois-i szenátor mégis itt tartotta első gyűlését előválasztási győzelme után. Elemzők már akkor jelezték, ez azt jelzi, hogy Obama a hagyományosan republikánusok felé húzó helyszínekre is kiterjeszti a kampányt. A demokrata jelölt nem is okozott csalódást, a hétfőn megkezdett kéthetes turnéjába ugyanis több más hasonló állomást is - Észak-Karolina, Missouri és Montana - beiktattak.

Ezzel két célja van Obamának. Az egyik, hogy elvonja McCain energiáit, aki így nem engedheti meg magának, hogy az egyébként biztos republikánus helyszíneken ne kampányoljon. Márpedig ez pénzbe és időbe is kerül, és mindkettő értékes egy ilyen szorosnak ígérkező versenyben.

A szokatlan helyszínválasztás mögött azonban meghúzódhat egy másik megfontolás is. Elemzők szerint lehetséges, hogy az idei elnökválasztás felülírja a 2000-re és 2004-re is érvényes politikai földrajzot. Több olyan államban is változhatnak az erőviszonyok, amelyeket egyébként hagyományosan egyik vagy másik párthoz szoktak sorolni. Az Economist pár héttel ezelőtti elemzésében tíz olyat sorolt fel, amelyre különösen érdemes lesz figyelni: Kalifornia, Florida, Pennsylvania, Ohio, Michigan, Észak-Karolina, Virginia, Missouri, Minnesota, Colorado. Ezek között van több nagy állam, ahol az eredmény akár az elnökválasztás országos kimenetelét is eldöntheti (részletek a választási rendszerről keretes anyagunkban).

Az Economist szerint azért borulhat a papírforma, mert két rendhagyó jelöltről van szó. John McCaint sok republikánus túl liberálisnak tartja, ami nem előny a konzervatív bázisnál, viszont jól jön a függetlenek körében. Utóbbiakra utazik Barack Obama is, akinek magas a támogatottsága az afroamerikaiak és az iskolázott liberálisok táborában, viszont nem áll túl jól a hagyományosan a demokratákhoz húzó nőknél és fehér munkásoknál.

A szokatlan kombinációk miatt meglepetéseket tartogathat Kalifornia, ahol ugyan négy éve simán nyertek a demokraták, és most sincs igazán nagy veszélyben a pozíciójuk, de az Economist szerint John McCain mellett szól, hogy bevándorláspolitikája vonzó a népes latin tábor számára, és őt támogatja a népszerű kormányzó, Arnold Schwarzenegger is. Fordított a helyzet a republikánusok biztos bázisának számító déli államokhoz sorolt Észak-Karolinában, amely négy éve George Bushra voksolt, viszont a népes afrikai lakosság és a liberális értelmiségi réteg szélesedése Obamának kedvezhet.

Harc a Clinton-demokratákért

Múlt szombaton Hillary Clinton végül elszánta magát arra, hogy elismerje vereségét, és beálljon ő is Barack Obama támogatóinak sorába. "Azt kérem tőletek, hogy dolgozzatok olyan keményen Barack Obamáért, ahogy értem tettétek" - mondta az egykori first lady, az egyik washingtoni múzeum előtt összegyűlt tömeg azonban nem tűnt szófogadónak. Sokan fújozni kezdtek, illetve hüvelykujjukat lefelé fordítva jelezték, nem tetszik nekik az útmutatás. Nemcsak néhány elkeseredett Clinton-rajongóról van szó, a CNN múlt pénteki felmérése szerint ugyanis az egykori first lady támogatóinak csupán 60 százaléka mondta azt, hogy szavazna Obamára. 22 százalék el sem menne voksolni, 17 százalék pedig inkább McCainre szavazna.

Forrás: Getty Images
Ő is célpont

Ezt a megosztottságot a republikánusok megpróbálják kihasználni. Rick Davis kampányfőnök sem rejtette ezt véka alá a McCain honlapján hétvégén közzétett 14 perces multimédiás stratégiai anyagban. Az egyik célkitűzés ebben épp a megosztott demokrata bázis Clinton-párti részének meghódítása volt. Maga McCain is azt magyarázta a napokban, hogy "sok olyan híve van Clinton szenátornak, aki engem támogatna, mert úgy vélik, hogy Obama szenátor nem rendelkezik elegendő tapasztalattal, tudással és megfelelő ítélőképességgel, ami a nemzetbiztonsági kihívásokhoz szükséges". A republikánus jelöltet segíti az elkeseredett Clinton-támogatók átcsábításában a demokratából függetlenné avanzsált Joe Lieberman szenátor is. "John McCainnek nagyon jó munkakapcsolata van Clinton szenátorral" - jelentette ki Lieberman.

A CNN elemzői ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, ritka a modernkori választások történetében, hogy tömegesen váltsanak pártot a szimpatizánsok. Ráadásul McCain több fontos kérdésben is homlokegyenest más nézeteket képvisel, mint a demokraták gerincét képező - és Obamától távolságot tartó - fizikai munkások és női szavazók. A republikánus jelölt elkötelezett híve az iraki háborúnak, támogatta Bush adócsökkentési programját, viszont ellenzi az abortuszhoz való jogot és az egészségügyi reformja is ellentétes a demokrata célokkal. Obama abban bízhat, hogy ez kijózanítja majd az elkeseredett Clinton-híveket, és talán az elkövetkező öt hónap elegendő lesz arra is, hogy elfelejtsék az előválasztások során elszenvedett sérelmeket.

Mi a téma?

A politikai környezet talán a legrosszabb a modernkori történelemben egy republikánus kampány számára - jelentette ki köntörfalazás nélkül Rick Davis a már említett stratégia bemutatásának elején. McCain kampányfőnöke sorolta a felméréseket, amelyek szerint a lakosság 76 százaléka gondolja azt, hogy az ország rossz irányba halad, Bush elnök tevékenységét pedig szintén a túlnyomó többség, 68 százalék ítéli meg negatívan. Ez természetesen a demokraták számára kedvez, ráadásul az ő malmukra hajtja a vizet az amerikai gazdaság egyre aggasztóbb állapota is.

Forrás: Getty Images
A gazdaság előnyös terep lehet számára

Múlt pénteken látott napvilágot a legutóbbi ijesztő adat: utoljára húsz évvel ezelőtt fordult elő, hogy egy hónap alatt olyan sok munkahely szűnt meg, mint most májusban. A gazdaság lassulása, az állástalanok számának bővülése hitelválsággal és növekvő üzemanyagárakkal párosul, így nem csoda, hogy a választási kampánynak is ez a legfontosabb témája. McCainnek ez annyiban jelent némi hátrányt, hogy ő otthonosabban mozog a nemzetbiztonsági területen, és ezekben a kérdésekben jobban tudná érvényesíteni katonai és törvényhozói tapasztalatát Obamával szemben. Az illinois-i szenátor persze él ezzel a lehetőséggel, és nem szalaszt el egy alkalmat sem, hogy riválisát a Bush-kormányzat örökösének állítsa be, hangsúlyozva, hogy szerinte a jelenlegi politika okolható a gazdasági bajokért is.

Arzenál

Még tavaly ősszel is tele volt a sajtó azzal, hogy Hillary Clinton milyen félelmetes, olajozottan működő gépezetet épített fel. Ezt is sikerült azonban legyőznie Barack Obamának, akinek kampánymódszerei - például az aktivisták toborzása és mozgósítása, valamint az internetes adománygyűjtés - valószínűleg bekerülnek a politikatudományi tankönyvekbe. Az általános elemzői vélemény ezért az, hogy a demokrata jelölt sokkal jobb formában kezd hozzá az öthónapos kampányhoz, mint riválisa.

Obama ráadásul nem késlekedett, a jelöltség múlt heti megszerzése után azonnal hozzálátott, hogy az új kihívásokhoz igazítsa kampányszervezetét. Megpróbál átcsábítani olyan szakembereket, akik korábban Clintonnak segítettek, például az elnökválasztáson nagy jelentőséggel bíró Ohio államban. A New York Times szerint csatlakozik a stábhoz Dan Carroll is, aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy 1992-ben segített Bill Clintonnak kompromittáló információkat előásni riválisairól. A lap szerint ez a legfrissebb jele annak, hogy mocskos kampányra kell számítani, függetlenül attól, hogy a két jelölt a nyilvánosság előtt tiszta és korrekt versenyt ígér. A demokrata jelölt kampányszervezetének része lesz egy olyan csoport, amelynek az interneten keringő pletykák semlegesítése lesz a feladata, és felállítanak egy stábot az Obama felesége elleni támadások kezelésére is.

Forrás: Getty Images
Elválik, mennyire jó szervező

Úgy tűnik tehát, hogy a demokrata oldalon minden részletre odafigyelnek, viszont hagyományosan a republikánusok azok, akik szervezettebben kampányolnak - jegyzi meg a New York Times. Kérdés, hogy így lesz-e most is, ugyanis McCain stábját közel sem jellemzi olyan egység, mint Obamáét. Legutóbb maga a jelölt döntött úgy, hogy kirúg több fontos tanácsadót, miután rájött, hogy lobbistaként dolgoztak, egyebek mellett a burmai katonai junta érdekében. Ráadásul McCain szakított a 2004-ben Bush számára sikeresnek bizonyuló, központosított kampányszervezéssel, és létrehozott 11 regionális igazgatóságot. "A cél a spórolás, de senki nem tudja, hogy ez a rendszer működni fog-e" - jegyezte meg a Time magazin.

A két jelölt között nagy különbség van az adománygyűjtésben is. A Center for Responsive Politics összeállításából kiderül, hogy a legfrissebb - még áprilisi - adatok szerint Barack Obamának 46 millió dollár áll rendelkezésére, míg John McCainnek csak a fele, és hasonló arány jellemezte az előválasztásokat is. Ekkora anyagi fölénnyel a demokrata jelölt a hirdetéseket tekintve jócskán le tudja körözni republikánus riválisát. Ez hatalmas előnyt jelentene számára, miután még sok olyan leendő választó van, aki eddig nem követte figyelemmel az előválasztásokat, és így csak most ismerkedik igazán a jelöltekkel.

Sok minden szól tehát egy demokrata győzelem mellett, a republikánus Rick Davis azonban a stratégia bemutatását azzal zárta, hogy minden hátrány csak látszólagos, valójában McCain az esélyesebb minden szempontból. Persze egy kampányfőnöktől nem is várható más, viszont ezen az elnökválasztáson valóban nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni. A drámai fordulatokban gazdag előválasztás tanulsága épp az volt, hogy ebben a kampányban nem érvényesülnek a régi reflexek és bölcsességek.