A gombaallergiás asztmánál gyakoribbak a rohamok

Vágólapra másolva!
Egy közelmúltban megjelent angliai tanulmány szerint azok az allergiás eredetű asztmás betegek, akik a levegőben keringő gombaspórákra érzékenyek, jóval gyakrabban kerülnek asztmás roham miatt kórházba, mint háziporatka-allergiás társaik.
Vágólapra másolva!

A Salfordi Kórház orvosai 181 betegen végezték felmérésüket. A vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy azok a betegek, akik gyakran kerültek életük során kórházi kezelésre asztmás roham miatt, 76%-ban érzékenyek voltak legalább egy gombafajra. Ez az arány a ritkán vagy egyszer sem bent fekvőknél mindössze 16, illetve 19% volt.

Az asztmás megbetegedés kezelési stratégiáját egyszerre több szempont is befolyásolja: például a beteg életkora, kórtörténete, légzésvizsgálati értékei. Jelen vizsgálat megerősíti azt a korábbi véleményt, hogy az asztma kezelésének megválasztásánál egyik fontos szempont a kiváltó allergén fajtája. Egyben a betegek figyelmét is felhívja arra, hogy a gombaallergia esetén az asztma kezelését - ha lehet ilyet mondani - még komolyabban kell venni, és jobban kell vigyázni a tünetek súlyosbodásának megelőzésére.

Budai Allergiaközpont