Bevetetlen ággyal a poratkák ellen

Vágólapra másolva!
A rendezetlenül hagyott ágyban kialakuló mikroklíma nem kedvez a háziporatkának, mely sokszor felelőssé tehető az asztma és egyéb más allergiás betegségek kialakulásáért.
Vágólapra másolva!

A Kingston Egyetem kutatói számítógépes program segítségével modellezték, milyen módszerrel lehetne a lakás poratka-mennyiségét csökkenteni. A kutatók abból indultak ki, hogy a háziporatka nem szereti a száraz meleget. Az életben maradásához a nedvességet a környezetből, a levegőből gyűjti be testfelületén.

A háziporatka mennyiségének jelentős csökkentése érdekében a lakás azon helyét vették célba, ahol a legnagyobb számban fordul elő: a hálószobát. A háziporatka élelméül az elhalt és levált emberi hámsejtek szolgálnak, melyek bőven találhatóak az ágyneműben. Életének és szaporodásának pedig kifejezetten kedvez az emberi test által éjszaka fenntartott hőfok és páratartalom.

A számítógépes modellezés eredménye, hogy az ágynemű bevetetlen állapotban annyira képes kiszáradni, mely már kedvezőtlenül befolyásolja a poratkák életét, sőt akár pusztulásukhoz is vezethet. Ezzel szemben a beágyazás akadályozza az ágynemű szellőzését, és megőrzi az éjszakai magas páratartalmat.

A kutatás következő szakaszában a kutatók több háznál háziporatka csomagokat helyeznek az ágyakba, hogy a valóságban is teszteljék a számítógépes modellezés eredményét - írja a BBC.

Amennyiben ezt az eredményt mi is alkalmazni kívánjuk, érdemes követni azt a régi tanácsot, hogy az ágyneműt - főképp nyáron - napoztassuk időnként több óra hosszára.