Kétszázötven embert bocsát el a Budapest Airport

Vágólapra másolva!
A Malév leállásával a Budapest Airport utasokat, illetve bérleti díjakat veszített, így kénytelen elküldeni munkatársai 20-25 százalékát, jelentette be a cég.
Vágólapra másolva!

Csoportos létszámleépítést jelentett be a Liszt Ferenc repteret üzemeltető Budapest Aiport. A cég mintegy 250 munkatársát bocsátja el.
A Budapest Airport szerdai közleménye szerint a Malév leállása miatt kényszerülnek a leépítésre, amely mellett további takarékossági, költségcsökkentő intézkedést is hoznak.

Mint kifejtették, a légitársaság bezárásával 1,5 millió utast veszítettek. Ezen felül bevételkiesést jelent a Malév által bérelt irodák, helyiségek, parkolók, valamint a budapesti javítóbázis díja is.

A Budapest Airport dolgozói 20-25 százalékát bocsátja el.