Huszonötezerrel több a munkanélkül december óta

Vágólapra másolva!
Nőtt a munkanélküliség 2010. december és 2011. február között, a munkanélküliségi ráta 11,5 százalék, a munkanélküliek száma 489 ezer fő. 2010. február-április óta nem volt ilyen magas a ráta.
Vágólapra másolva!

A munkanélküliségi ráta 2010. december és 2011. február között 11,5 százalékra nőtt a megelőző időszaki 11,2 és az egy évvel korábbi 11,4 százalékról, miközben a munkanélküliek száma 2,2 százalékkal, 489 ezer főre emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az előző, 2010. november és 2011. január közötti időszakban még valamivel kevesebb, 474 ezer munkanélkülit tartottak nyilván.

A munkanélküliségi ráta 2010. február-április óta nem volt ilyen magas, akkor 11,8 százalékos rátát mértek. Éves összevetésben ugyanakkor nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak száma: 2010 decembere és 2011 februárja között 3 millió 762 ezren dolgoztak, 1 százalékkal többen, mint az előző év azonos időszakában. A tavaly november és az idén január közötti periódushoz képest viszont 14 ezerrel kevesebb embernek volt állása a KSH adatai szerint.