Bor, édesség, jótékonykodás - céges ajándékozási körkép

Vágólapra másolva!
A karácsony előtti másfél hét a céges világban az ajándékozások ideje (is). Manapság divatosnak számít tárgy küldése helyett az ajándékkeretet jótékony célra felhasználni és erről értesítést küldeni. Vannak azonban üzleti partnerek, akik jobban értékelik a megfogható, elfogyasztható ajándékokat. Gyakoriak a kreatív képeslapok, az édességek, a jó minőségű borok. Akad olyan cég, amely a munkatársak által készített süteményt küldte el egyedi csomagolásban. Mindazonáltal alanyaink véleménye szerint kevesebb céges ajándék érkezik.
Vágólapra másolva!

A cég nevében adott karácsonyi ajándékok értéke visszaesni látszik a gazdasági világválság hatására, ki-ki másképpen próbál meg faragni az ilyenkor kötelező költségeken. Kelemen Orsolya, a Karrier Hungária Kft. személyzeti tanácsadó cég munkatársa az elfogyasztható ajándékokat tartja a leginkább hasznosnak. "Logóval címkézett bor, torta, márkás csoki - ezekkel nem nagyon lehet mellényúlni. A válság miatt a cégek igyekeztek csökkenti a karácsonyi ajándékozás költségeit, és az is előfordul, hogy ajándékot nem, csak képeslapot küldenek. Persze ezen belül is lehet ötletesnek lenni. Van, aki csak egy netről letölthetőt küld, de sok cég saját üdvözlőlapot tervez. Ezeket is divatos inkább emailben kézbesíteni, ezzel is megspórolva a postaköltséget" - számolt be a személyzeti szakember. Hogy ők mivel lepik meg a partnereiket? "Nálunk egységes ajándék van, mi is fogyasztható meglepetés mellett döntöttünk. Szerintünk ez az ajándék jobb, mint egy esetleg teljesen használhatatlan céges kütyü, amelyből a huszadik egyforma is a fiók alján landol. És az eddigi visszajelzések alapján nagy sikert aratott."

Ajándék helyett parti

A nagyobb cégek bevált módszere, hogy a karácsonyi ajándékok helyett rendeznek egy partit, ahova meghívják az üzleti partnereket - tudtuk meg Kovács Jánostól, a One On One kommunikációs vállalkozás ügyvezetőjétől. "Ezeken az eseményeken nincs külön ajándék, hanem magát az élményt nyújtják helyette. Egy ilyen parti a meghívottak számára kapcsolatépítési lehetőséggel is szolgál, a rendező cég számára pedig nem a meglévő kapcsolatok ápolását biztosítja."

Ajándéksütemény a cég munkatársaitól

A pr-szakember elárulta, ők az idén egy cd-re összegyűjtöttek olyan zeneszámokat, amelyben szerepel a One szó, ezzel utalva a cégünkre. Készítettek hozzá céges logóval ellátott borítót, matricát a lemezre és ezt adták ajándékba a partnereinknek. "De mi is kaptunk szellemes ajándékokat. Az egyik cég például egy doboz süteményt küldött, amit a dolgozók sütöttek, a dobozra pedig ráfújták a cég emblémáját."

Jótékonykodás: egyre gyakoribb

"Mostanában egyre kevesebb ajándékot kapunk az ügyfelektől" - mondja Dr. László András Dániel, a Szecskay Ügyvédi Iroda tagja. "Inkább csak egy üdvözlőlapot - esetleg emailt - küldenek, melyben közlik, hogy a karácsonyi ajándékra szánt összeget valamely alapítványnak, vagy más jótékonysági intézménynek utalták át. Sőt, volt olyan cég is, amely még az ajándékozási szezon előtt küldött egy emailt, hogy dolgozóik nem fogadhatnak el semmilyen ajándékot és az erre szánt összeget kérik befizetni az általuk megjelölt alapítványnak" - jegyzi meg.
A jótékonykodás nem csak a cégek társadalmi felelősségvállalásában jelenik meg pozitívan, hanem komoly adócsökkentő tényező is, ezért ez egy különösen kedvező megoldása a karácsonyi ajándékozásnak.

Tóth Júlia, egy kiadóvállalat médiatervezője úgy véli, hogy ajándékozás helyett jótékonykodni nemes és szép dolog, de ő, ha választhatna, mégis inkább a csemegekosár mellett döntene. "Kaptam már finom és jó minőségű ételek és italokkal töltött ajándékkosarat, könyvet, vagy vásárlási utalványt is. A jótékonykodás viszont szerintem személytelenebb ajándék egy doboz csokoládénál" - mondja.

Görög Ibolya protokollszakértő tanácsai ajándékozás előtt:

1. Céges logó elhelyezése. Gyakran követik el a cégek azt a hibát, hogy túlságosan feltűnő helyre teszik az ajándékon a céges logót, amely például egy irattartó esetében használhatatlanná teszi az adott tárgyat.
2. Kerüljük a "testtel érintkező" ajándékokat, így például nem tanácsos üzleti partnernek ruhadarabot, kozmetikumot ajándékozni.
3. Étel és ital csak díszcsomagolásban. Egy doboz jó minőségű csokoládé, vagy egy üveg márkás ital akkor válik ajándékká, ha díszdobozba, vagy ajándékkosárba van csomagolva.
4. Figyelni kell az ajándék értékére. A túl értékes ajándék kerülendő, kellemetlen helyzetbe hozhatja a címzettet.
5. Megköszönni kell, viszonozni nem. Az ajándékot minden esetben illik szóban, vagy egy válasz üdvözlőlappal megköszönni, viszont nem feltétlenül szükséges viszonozni.

Dorofejev Tamara