A perfekcionistának hívott munkatárstípus jellemzője, hogy ritkán elégedett magával, mindig a legjobbat akarja kihozni a helyzetből, hiba nélkül akarja leadni a feladatot. A tanácsadó szakpszichológus úgy látja: a rendszeresen hasonló élményeket átélőknek javasolt alaposabban átgondolniuk, vajon mi lehet az oka annak, hogy képtelenek munkájuk gyümölcsét objektívan értékelni, picit többet lazítani és jobban kiengedni kezeik közül a munkafolyamatokat. A szakember tapasztalatai alapján a probléma gyökere rendszerint a megfelelési kényszer a többiek felé. Ráadásul a perfekcionista eközben állandóan úgy érzi, valamilyen módon ki kell emelkednie a többiek közül - így persze nem is engedheti meg magának a hibázást, teljesítménye minimális csökkenését sem.
A perfekcionizmus kialakulásának okai sokaknál a gyermekkorban, a családi környezetben, még az iskolaévekben keresendőek. Az ilyen emberek - nem ritkán az idősebbek, a szülők, a tanárok instrukcióinak hatására - kisgyermekként mindennél fontosabbnak érezhették, hogy a tanulással, az iskolai feladatok megoldásával tűnjenek ki a tömegből.
Könnyebben válnak depresszióssá
Nem árt azonban árt hozzátenni: míg a fenti hozzáállás optimális keretek között valóban a hatékonyságra és jó teljesítményre sarkallják a dolgozókat, a perfekcionisták már egészségtelenül túllépik ezeket a határokat. Ugyanakkor azt is célszerű szem előtt tartani: a perfekcionizmus és fokozott teljesítményigény túlhajtva már komoly károkat okozhat. A jól végzett munka örömét átélni képtelen dolgozók ugyanis az átlagosnál is hamarabb válhatnak kedvetlenekké, apatikusakká és szembesülhetnek a kiégés jeleivel. Mindez hosszabb távon akár a depresszió melegágya is lehet. Különösen akkor, ha kemények a követelmények, nehéz az érvényesülés a munkahelyen vagy veszélyben van az állásuk, és úgy érzik, a maximális felett kell teljesítenünk. Ez már csak azért is veszélyes, mert a mindennapi munkavégzés nagyban különbözik attól, mint amit a perfekcionistának annak idején, az iskolapadban kellett nyújtani az elismerések bezsebelése céljából. Mert amíg iskolásként valahogy csak-csak ki lehetett találni egy-egy feladat abszolút megoldását, a hétköznapi élethelyzetek során nem feltétlenül a legmagasabb pontszámot nyújtó vagy egyetlen helyes megoldás viheti előre az adott munkafolyamatot.
A tökéletességre törekvőknél a kulcs, mennyire tudnak megbirkózni a kudarcokkal. Ha nyomasztja őket, nehezen tudnak átlépni felette, akkor nagyobb a depresszióveszély. Ha már gyermekkorban tudatosítják, hogy a hibázás a feladatmegoldás velejárója és fel tudják dolgozni a sikertelenséget, nyert ügyük van.
Meg kell tanulniuk szelektálni
A perfekcionistáknak ezért meg kell tanulniuk rangsorolni. A fontos témákkal aprólékosan, részletesebben kell foglalkozni, míg a prioritási listán hátrább szoruló teendők esetében megfelelő lesz a feladatok megoldása "elég jó" színvonalon is. A teljesítőképességet csak akkor lehet hosszú távon megőrizni, ha a munkavállaló megfelelően gazdálkodik erőforrásaival.
Igaz, ami igaz: vezetőként bizonyos ideig kifejezetten élvezhetjük a perfekcionista munkatársak közreműködését, hiszen mindent maximálisan elvégeznek, és annak ellenére, hogy nehezen adják ki kezeik közül a feladatokat, határidőre készen vannak. Hosszabb ideig azonban senki nem visel el ekkora terhelést, ezért az értékes dolgozók kiégnek. Sőt még a cégtől is elfordulhatnak, ha nem kapnak elegendő mennyiségű elismerést, dicséretet a munkájukért cserébe. Ezért különösen azokra a munkatársakra figyeljünk oda, akik mindig kiemelten jól teljesítenek! Dicsérjük meg őket négyszemközt vagy, ha a környezet, a körülmények lehetővé teszik, akár az egész munkahelyi csapat előtt is! És ami a legfontosabb: adjunk számukra lehetőséget a jó teljesítmény utáni pihenésre is, hogy másnap ugyanolyan töretlen lelkesedéssel veselkedjen neki a kolléga a feladatok megoldásának...
Takács Gabriella