Óvakodjunk a megtévesztő álláshirdetésektől

Vágólapra másolva!
Emelt díjas telefonszám a további tájékoztatáshoz? Saját zsebből fizetendő betanulás? Elvárt szaktudás nélkül milliós kereseti ígéret? Az interneten és a nyomtatott sajtóban is megjelennek félrevezető álláshirdetések, kétes hátterű munkaerőközvetítők. Néhány alapszabály betartásával nem esünk csapdába.
Vágólapra másolva!

Az ál-közvetítők egyik kedvelt módszere az emelt díjas telefonszámon történő tájékoztatás. Ha információt akar szerezni a munkáról az álláskereső, akkor egy 06-90-es vagy 06-81-es telefonszámot kell tárcsáznia. Ám a legtöbb esetben a több ezer forintos beszélgetés alatt érdemi információ nem hangzik el, vagy csak hosszas hallgatás után kapunk állásajánlatokat.

Egy másik trükk a díjkérés. A hirdető csak egy alacsonyabb összeg fejében (700-1000 forint) hajlandó elküldeni a szóban forgó munkák listáját. A gyanútlan munkakereső azonban hiába fizeti ki ezt az összeget, cserébe nem kap mást csak reklámanyagot és szórólapokat.

A munkáltatók fizetnek az állásközvetítőknek

Az álláshirdetéseknél alapszabály: a munkavállalótól nem kérnek semmilyen formában pénzt a jelentkezéshez. A munkáltatók fizetnek az álláshirdetések publikálásáért az adott médiumnak és nem az álláskeresők. Mindemellett kerülni kell az olyan hirdetéseket is, amelyeknél elérhetőségként csupán egy általános (freemail, qmail, yahoo stb.) e-mail cím vagy csak mobiltelefonszám van feltüntetve. Az ilyen elérhetőség általában egy magánszemélyt takar, és nem egy céget, akit elég nehéz lesz utolérni, ha kiderül: csalásról van szó.
Pénzbe kerül a betanulás?

Nem érdemes hinni a homályosan megfogalmazott hirdetéseknek. "Nemzetközi cég munkatársakat keres. Gyors anyagi előrejutás. Feltétel: középfokú végzettség, jó kommunikációs készség, kereskedői véna. Előny: idegen nyelv ismerete". Az ilyen ajánlatok legtöbbször értékesítői munkaköröket takarnak. A dolgozóknak hiteleket, lámpákat, konyhai eszközöket kell eladniuk, jutalékos rendszerben. Ezen állások esetében a fix bér ritka, a vállalkozói igazolvány viszont alapfeltétel. Ráadásul előfordulhat, hogy a munkakezdést egy saját zsebből fizetendő, drága tanfolyam elvégzéséhez kötik, amelyet persze a cég saját maga tart...

Csábítanak az ál-modellügynökségek

Könnyen beleeshetnek a csapdába a modellkarrierre vágyók is. Az ál-modellügynökségek általában hangzatos felhívásokkal (nemzetközi elismertség, több milliós fizetés) ajánlanak karriert a fiatal lányoknak, ám hozzáteszik: ehhez először el kell készíttetniük egy portfóliót a cégnél, amelynek az ára általában 15-20 ezer forint között mozog. Mások portfóliót nem, regisztrációs díjat viszont kérnek, ugyanilyen összegben. A lányok azonban a pénz kifizetését követően hiába várják a munkákat, felkéréseket.

Kódszavak szexuális munkára

Igen körültekintően kell eljárni a külföldi munkákkal kapcsolatban. Napjainkban virágzik az emberkereskedelem, ami szakértők szerint az egyik legjövedelmezőbb "iparág". Módszereik a következők: nyomtatott és online hirdetésekben jó kereseti lehetőséggel kecsegtető (3-4 ezer euró) táncos vagy masszőr munkát ajánlanak fiatal, 18-22 éves lányoknak. Adott esetben még a kiutazást is állják. Majd mikor megérkeznek a lányok a célországba, útleveleiket elkobozzák, bántalmazzák őket és prostitúcióra kényszerítik.

Nemcsak a külföldre invitáló csábító ajánlatokat kell fenntartással kezelni. Magyarországon ugyanúgy virágzik a szexipar. Az erotikus munkákat viszont a hirdetésekben nem nevezik nevükön, ehelyett csinos, fiatal lányokat keresnek kiemelt kereseti lehetőséggel. Jobb elkerülni azokat a hirdetéseket, amelyekben ezek a fordulatok szerepelnek. Szinte biztos, hogy nem titkárnői feladatokat kell ellátni, hanem egészen másból áll majd a napi munka.

Így járjunk utána

Hogyan kerülheti el a szélhámosokat? A legegyszerűbb módszer a hirdetés alapos átolvasása. Ha nem leinformálható a cég - tehát nincs weboldala, vezetékes telefonszáma, cégjegyzékszáma, referencialistája, állásközvetítő cég esetén regisztrációs engedélye, akkor jobb tovább nem próbálkozni.

Oroszi Babett