Emeli a fizetést egy nyerő tanfolyam elvégzése

Vágólapra másolva!
Május 16-án kezdődött és három napon át tart egy felnőttképzési és szakképzési kiállítás Budapesten. "A Te Életed. A Te Döntésed" mottóval második alkalommal rendezett börzén több száz tanfolyamajánlattal várják a képző intézmények a látogatókat. A felnőttképzés piaca széles, nehéz eligazodni. Mit érdemes tanulni? Mennyibe kerül? Milyen támogatásokat lehet igénybe venni? Többek között ennek jártunk utána.
Vágólapra másolva!

A szakképzési és felnőttképzési kiállítás célja, hogy a tanulni vágyókkal megismertessék a hazai oktatási intézmények, képzők szolgáltatásaival, így az érdeklődők könnyebben választhatnak céljaiknak és képességeiknek megfelelő tanfolyamokat.

Nyelvtanulás: mindig hasznos

Élethosszig tartó tanulás nélkül ma már lehetetlen sikeres karriert befutni, a magasabb pozícióra vagy több fizetésre vágyóknak folyamatosan képezniük kell magukat az előrelépéshez. Nem mindegy azonban, hogy milyen tréninget választanak.

Ami mindenkinek ajánlott, az az idegen-nyelvi képzés. "Magas szintű angol vagy német nyelvismeret nélkül ma már lehetetlen érvényesülni a piacon, ráadásul a kinevezés egyik leggyakoribb gátja az elégtelen nyelvtudás. Ha úgy érzi a dolgozó, hogy már alig beszél angolul, akkor frissítse fel tudását egy tanfolyam keretében. A biztos középfokú tudással rendelkezőknek pedig érdemes tárgyalási szintű nyelvtudást szerezni. " - adott tippet Juhos Andrea karriertanácsadó. Mindezért ráadásul nem is kell több százezer forintot kifizetniük, egy 30 órás képzés 25-30 ezer forintba kerül.

Képességtréningek: inkább céges finanszírozással

A nyelvtanfolyamokon kívül hasznosak lehetnek az időgazdálkodásról szóló képzések, a prezentációs készségeket fejlesztő tanfolyamok, vagy a project-management ismereteket magunkban foglaló tréningek "Ezek a tanfolyamok egyrészt megkönnyítik a mindennapokat, másrészt elengedhetetlenek a vezetői munkakörök betöltéséhez" - magyarázta a DBM Magyarország vezetője.

Igaz, ezek a tréningek csupán egy-két naposak és viszonylag sokba kerülnek, így többnyire céges finanszírozásban veszik igénybe. A képzések közül a legolcsóbb a prezentációs tréning (70-100 ezer forint), az időgazdálkodás elsajátításáért ennél többet, mintegy 130-170 ezer forintot kell a dolgozónak kifizetni. A project-management iránt érdeklődőknek mélyen a zsebbe kell nyúlni, a tréning ugyanis 200-250 ezer forintba kerül.

Informatikusoknak minősített certifikált képzések

Az általános, szakterülethez nem kötődő képzéseken kívül rengeteg szakmai képzés is szerepel az intézmények kínálatában. "Az informatikusoknak szakmai szempontból az úgynevezett certifikált képzések ajánlottak. A certifikált, vagyis nemzetközileg elismert képzések a piacon megjelenő új technológiák, szerverek, hálózati rendszerek részletes ismertetését foglalják magukban. A tréningek tananyagát a gyártók állítják össze, a képzések pedig elsősorban szakembereknek szólnak. A munkaerőpiacon itthon és külföldön egyaránt sokat ér az a minősítés, amelyet a letett vizsgák után kap a dolgozó. Ezek a képzések ugyancsak drágának számítanak, átlagosan 160-300 ezer forintba kerülnek, de aki például az Oracle rendszert szeretné megtanulni szabadidejében, annak 380 ezer forintra lesz szüksége ehhez. Ez azonban nem az összköltség, számolni kell továbbá a 20-30 ezer forintos vizsgadíjjal is.

Az informatikusoknak a certifikált tanfolyamok mellett hasznosak lehetnek a kommunikációs készségeket fejlesztő tréningek is. "A szakemberek többsége egy külön nyelvet beszél, amit csak kevés munkatárs ért meg. Ha vezetőkké akarnak válni, akkor egy ilyen tanfolyam sokat segíthet az előrelépésben" - avatott be a karriertanácsadó.

Értékesítőknek kommunikációs tréningek

Az értékesítőknek ideális lehet egy konfliktuskezelő tréning, amelynek segítségével könnyebben boldogulhatnak a problémás ügyfelekkel. A megfelelő tárgyalástechnikát is érdemes egy tanfolyamon elsajátítaniuk. Emellett egy önismereti tréning elvégzése is hasznos lehet.

A tárgyalástechnika elsajátításához 130-170 ezer forintra szükséges, az önismereti trégingért pedig 130-150 ezer forintot kell fizetniük. A konfliktusok könnyedebb megoldásához vezető út 170-190 ezer forintba kerül.

Mérnököknek gazdasági diploma

A mérnökök számára a gazdasági másoddiploma alapozhatja meg a jövőt. Napjainkban a mérnök diploma a legkeresettebb a munkaerőpiacon, a második helyen pedig a gazdasági áll. Ha mindkettővel rendelkezik a dolgozó, akkor gyors karriert futhat be szinte bármelyik szervezetben. Ám ennek megvan a maga ára is. Egy másoddiplomás képzés elvégzéséhez ma már 1-1,5 millió forint szükséges. A HR-esek belevághatnak egy gazdasági képzésbe. A személyügynek egy igen fontos része a pénzügy, a HR nemcsak az emberekkel való foglalkozásról szól. Költségvetést kell tervezni, és jól kell gazdálkodni a nekik szánt összeggel.

A pénzügyeseknek mérlegképes könyvelő

A pénzügyi végzettséggel rendelkezőknek a mérlegképes könyvelői tanfolyam elvégzése tanácsos. Ezzel a végzettséggel és egy középfokú nyelvtudással szinte bármikor elhelyezkedhetnek a piacon, ráadásul cégen belül is könnyen fentebb léphetnek a ranglétrán. Igaz, ez a képzés sem olcsó, 150-160 ezer forint.

Vezetői pozícióra pályázóknál vagy más vezetőként dolgozóknál hasznos lehet egy MBA fokozat megszerzése. A Master of Business Administration képzések féléves tandíja körülbelüll 500-600 ezer forint, egy nyugat-európai vagy amerikai diploma megszerzése pedig 10-12 millió forint, így saját zsebből ritkán finanszírozhatóak.

Nagy cégnél nagyobb eséllyel kapunk tanfolyam-támogatást - derül ki az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi felméréséből. Hazánkban a több száz fős dolgozói létszámmal rendelkező cégek szinte kivétel költenek munkatársaik képzésére. Átlagosan a munkaerőköltségük 2,5 százalékát fordítják e célra. A kutatás szerint a középvállalatok közül is egyre többen ismerik fel a képzés jelentőségét, Magyarországon az elmúlt hét évben megduplázódott az oktatást támogató középvállalatok száma. A kis cégeknél dolgozók többsége viszont kénytelen önerőből megoldani fejlődését, a kisvállalatoknak mindössze a felénél van lehetőség a tanulás céges finanszírozására.