Jó stratégiával a rossz főnök is kezelhető

Vágólapra másolva!
Milyen a főnöke? Bürokrata, megközelíthetetlen vagy nagypályás? Megkönnyítheti a munkahelyi érvényesülést, ha megtanulunk hozzá alkalmazkodni, betartunk néhány alapszabályt. Összegyűjtöttük a gyakori főnöktípusokat és rövid kezelési útmutatót is mellékelünk hozzá.
Vágólapra másolva!

A diktátor

Tekintélyelvű, abszolutizálja szerepét és saját magát. A döntést soha nem engedi ki kezéből, elsősorban engedelmességet vár a dolgozóktól. Mivel nála a konstruktív javaslat és az együttműködési készség csak olaj a tűzre, hiszen úgyis "mindent tud", hiába bombáznánk ötleteinkkel, javaslatainkkal. Hiúsága folytán különösen veszélyes rámutatni bizonyos problémákra. Az ilyen főnök bizony nagy falat. Szolgalelkű viselkedéssel csak a kollégák ellenszenvét vívjuk ki, míg a konfrontatív szerepkör feszültségeket gerjeszt. Túlélési tipp: igyekezzünk kedvesnek mutatkozni, fogadjuk el, ne csináljunk viselkedéséből problémát. Aki semmiképpen sem tud együttműködni vele, annak nem árt elgondolkodni a munkahelyváltás lehetőségén.

A megközelíthetetlen

Kizárólag a munkának él, magánemberként jóformán megközelíthetetlen. Örökké szakmázik, egyetlen beszédtémája a munka. Ennek megfelelően munkatársaitól csak száraz tényekről, adatokról, mutatókról hajlandó társalogni. Egy percre sem esik ki a szerepéből, egy-egy kötetlenebb céges rendezvényen, partin sem tud elszakadni a szakzsargonoktól. Ezzel a típussal csak elfogadó magatartással lehet együttműködni. Legjobb, ha a vele folytatott kommunikációban csak szakmai dolgokról ejtünk szót. Nem kell aggódni - ha nem tesz szóvá semmit. Ez annak a jele, hogy minden rendben.

A bürokrata

E típus számára elsődleges, hogy igazolja: a kitűzött célok érdekében tevékenykedik. Ezért szereti munkatársait aprólékos precizitással tájékoztatni, körlevelekkel, szabályzatokkal, kézikönyvekkel bombázni. A jelentések, feljegyzések kérése állandó, azonnal figyelmeztet mindenkit, ha nem töltött ki egy-egy kérdőívet vagy írásos dokumentumot. Emellett bőven ellátja munkatársait utasításokkal. Szíve szerint mindent dokumentálna, de épp emiatt fulladhat bürokráciába tevékenysége. A vele való együttműködés kulcsa, ha álmunkból felébresztve is fújjuk az összes általa fontosnak tartott irányelvet. Így nem lesz számára támadási felület.

A kritikus

Vezetői szerepéhez ő is mereven ragaszkodik. Ám képességeiben nem igazán kiemelkedő és ez a munkahelyi légkörre is alaposan rányomja a bélyegét. A kritikus, mindenkiben hibát kereső főnökkel nehéz dolguk van az alkalmazottaknak. A bizalmatlanság légkörét nehéz megváltoztatni. Ráadásul a konstruktív javaslatokat is könnyen félreértelmezi az ilyen főnök, mivel úgy véli: az alkalmazott a pozíciójára pályázik. Ezt a főnöktípust alaposan megszenvedik a dolgozók, ezért csak nagy tűrőképességű munkatársak képesek tolerálni a viselkedését. Érdemes konfliktuskerülő és távolságtartó magatartást tanúsítani vele szemben. Ám sokaknak csak a munkahelyváltás megoldás.

A becsvágyó

Túlságosan magas igényszintet diktáló, becsvágyó főnök beosztottjainak sem könnyű lenni. Ő az, aki szíve szerint egy hét alatt valósíttatna meg egy hónapra elegendő munkát. Ömleszti a feladatokat, irreális teljesítményelvárásával indokolatlanul magas stresszt eredményez a munkahelyen, rossz teljesítményértékelési stratégiája következtében túlhajszolja a dolgozókat. Eredmény: zaklatottság, vetélkedés és furkálódás. Legrosszabb, ha mindez felületességgel is párosul - ilyenkor hanyagságból elsiklik a munkavégzés közben elkövetett hibákból, ám ha észreveszi azokat, azonnal megtalálja a bűnösöket. Tipp a túléléshez: ha csak tehetjük, ne hagyjuk magunkat hajszolni. Igyekezzünk megalapozott szakmai érvekkel, adatokkal, tényekkel rámutatni, ha irreális követelményeket támaszt. Ebbe ugyanis nehezebb belekötni, mint egy indokolatlan kifogásba.

A gyáva

Kizárólag a saját hasznára taktikázik, beosztottait soha nem veszi védelmébe. Nem szívesen konfrontálódik, gyakran halogat és kitérő válaszokat ad. Kifelé igyekszik higgadtnak és kompromisszumkésznek mutatkozni, ám ez csupán álca - mindezt gyakran félelemből teszi. Mivel a vita nem az erőssége, elismerését előbb-utóbb kivívják a hibátlanul érvelő dolgozók.

A mindig pozitív

"Jól csináljátok!", "Örülök, hogy lelkes". "Olyan dinamikusan dolgozik" Szinte csak ilyen, pozitív tartalmú kiojelentései vannak. Mindenkihez jó akar lenni, ám mindennek rossz hatása lesz. Még a gyengébben teljesítőket is dicséri, amivel az éldolgozók ellenszenvét vívja ki, további feszültséget gerjesztve a csapaton belül. E típus vezetésre hosszú távon alkalmatlan, mert képtelen helyén kezelni dolgokat. Új munkatársként kezdetben élvezzük pozitív hozzállását, ám egy idő után kellemetlenné válik a stílusa.

A nagypályás

Állandóan ötletel, naponta változtat koncepciót, a "kreativitás", az "innováció", a "rugalmasság" szavak óránként hangoztatja. Ömlenek belőle a jobbnál jobban hangzó víziók. A gondok akkor kezdődnek, ha önnek kell ezeket megvalósítani. A részletek, a leküzdendő akadályok, a realitás ugyanis nem érdekli, a megvalósításban azonban a kollégáknak beletörik a bicskája. Ha már eleve túlterhelt munkával, udvariasan közölheti főnökével, hogy ha erre rááll, akkor abba kell hagynia a másik projektjét.

Az ideális

Igazán üdítő jelenség. Szakmai tudása megalapozott, könnyű vele együttműködni. Számára nem gond hatalmi pozícióját a célok érdekében érvényesíteni, de tudja, mikor szabad és mikor kell ezt megtennie. Képes a helyzeteket objektíven elemezni, a feladatokat személyre szabottan leosztani és felismeri, hogy mennyi teljesíthető reálisan a kitűzött célokból. Ritka, mint a fehér holló - épp ezért meg kell becsülni.