Állásinterjún jártunk: az MLM rejtelmei

Vágólapra másolva!
Kevés olyan másodállás-lehetőség van, ami ekkora vitákat gerjeszt az érintettek körében. Egyesek esküsznek rá, míg mások a hiszékenyek megvezetésére szolgáló, körmönfont manipulációnak tartják az MLM-es pénzszerzési formulákat. A multi-level-marketinges eladási formula a kereskedelmi forgalmat megkerülve, kézből-kézbe értékesít termékeket a vásárlóknak, az eladó haszna az árrésből származik. Egy viszont biztos: noha a vállalkozó szelleműeknek szorgalmas munka és időbefektetés esetén több százezres pluszjövedelmet ígérnek, az ilyen rendszerekbe belépőknek fizetniük kell, néha jelképes, máskor viszont tíz- vagy akár százezres nagyságrendű összegeket. Állásinterjún jártunk sorozatunkban ezúttal az MLM-ezésre próbáltak bennünket rávenni.
Vágólapra másolva!

Első alkalommal az egyik, gyógynövény alkotórészeiből készített csodaszer terjesztési menedzserével próbálom meg felvenni a kontaktust, mindhiába. A történelem egyik legvitatottabb zeneszerzőjével véletlenül névazonos férfi az utolsó pillanatban mondja le a megbeszélt találkát, ahol hosszasan értekezhettünk volna a hálózatépítés szépségeiről. Az ok: Fidel Castro hazájába készül üzleti ügyben. Így a randevú elmarad. Kár. A termékértékesítés fejében 60-450 ezer forintos jutalékokkal kecsegtetik az érdeklődőt.

Fitness-rajongók előnyben

A második társaságnál már sikerrel jártunk, az egyik, értékesítéssel is egybekötött bemutatóra sikerül időpontot egyeztetni. A wellness-rajongókra és a folyton diétázók táborára fókuszáló amerikai cég a saját bevallása szerint életmód-javító és egészségmegőrző termékeket kínál a direkt-értékesítési szisztémán keresztül. Ami melléktevékenységként, de önálló üzleti vállalkozás formájában is űzhető. A bemutatóra az egyik diákszálló folyosó végi kistermében kerül sor, nagyjából harmincas nézőszám előtt. A termékskálát egy húszas éveiben járó hölgy mutatja be, sajátos ruhakölteményben, ami leginkább a Megasztár stylist ámokfutásának és a garázs rockerek alternativitásának sajátos keveréke. Később fény derül a titokra: a termékforgalmazás másodállás, civilben varrónő.

Turmixitalok aranyárban

Hölgyünk alaposan felkészült a termékskálából, prezentációt tart a termékekből. Azt is nemsokára megtudjuk: a shake fogyasztása előtt gyenge izomzatú, ingerlékeny és fáradékony volt, de amióta napi 2 alkalommal fogyasztja a turmixot, kicsattanóan egészséges. Sőt, a nagymamája szerint még toleránsabb is, mint a pre-fitnesses korszakában. Az italt naponta minimum kétszer érdemes fogyasztani, akár a főétkezések mellőzésével is, teltségérzetet hoz létre és egyébként is 100 százalék vitaminbomba. És ha ennyi még nem lenne meggyőző: az ital finom is. Erről majd mindenki meggyőződhet a bemutató végén. Feltéve, ha hajlandó a kispoharas kóstolóért rögtön potom 500 forintot leperkálni. És ez még nem minden: a cég vitaminkapszulákkal is harcol a vásárlók egészségéért.

Aki nem beteg, még nem egészséges

Aztán előlép a cég területi képviselője. Úgy informál bennünket: alig három éve egyszerű gyári munkásként kereste kenyerét, de mára annyira belendült a bolt, hogy most már kizárólag ezzel foglalkozik és átnyergelt vállalkozónak. Állítása szerint azért szegődött a fitness-turmixok forgalmazójául, mert így egy olyan céget képvisel, ahol pénzt és egészséget is kaphat, barátokat, lelkes csapatot, no meg temérdek szabadidőt. Emberünk szemnyitogató szólamokba fog: az, hogy valaki nem beteg, még nem jelenti azt, hogy egészséges is. Majd csak akkor, ha naponta kétszer issza a "varázsitalt." Sőt, mi több, fogyni is lehet tőle, a fáradtságérzet is úgy illan majd el, mintha sose lett volna. De ezt majd elmondják a többiek.

Két lábon járó reklámhordozók

És itt vesz a rendezvény igazán érdekes fordulatot. Felharsan a zene, és már masíroznak is a cégsiker élő bizonyítékai a nézők elé, mint a két lábon járó reklámtáblák, három huszonéves fiatalember és ugyanennyi nyugdíjas korú hölgy. És jönnek a történetek, hogy ki hány kilót adott le és milyen egészségügyi hátrányokat kompenzált a turmix. Közben dörög az ütemes taps. Ekkor derül ki, hogy a jelenlévők majdnem fele termékforgalmazó.