Állásinterjún jártunk: a mellméretet is kérték televíziós castingon

Vágólapra másolva!
Ha karrierről beszélünk, divatos kifejezés, "A médiában szeretnék dolgozni." Ezalatt sokan a televíziós műsorvezetést értik. Tévékhez a személyes kapcsolatokon kívül nyilvános castingokon át vezet az út. Kipróbáltuk, hogyan zajlik egy ilyen állásinterjú. Jelentkeztünk egy -nem a rovatunkban megjelent- álláshirdetésre és azonnal időpontot is kaptunk.
Vágólapra másolva!

Médiagyakornokok, kalandorok és a nyilvánosság elé vágyódók számára egyaránt kecsegtető munkalehetőségre bukkanunk egy apróhirdetésben. Az információ még forró, alig két napja került nyilvánosságra: televíziós produkció műsorvezetőt keres fitness tematikájú, nemsokára startoló tévés produkciójához. A szervezők a hirdetés tanúsága szerint fiatal fiúk és lányok jelentkezését várják. A médiasztársághoz vezető lépcső első fokát egyelőre alkalmi, mellékállásként végzendő műsorvezetésben jelöli meg a cég. A casting lebonyolításáért felelős produkciós iroda a szokásos módon kezd a procedúrához: e-mailben küldött önéletrajzot kér a kamera elé vágyóktól. Két nap múlva kiderül: sok szeretettel várnak a produkciós iroda szervezésében bonyolított műsorvezető-válogatásra. Így tehát kiderült: az első akadályt sikerrel vettem.

Castingolás a világ végén

Az invitáló e-mail a helyszínt egy könnyen megközelíthető, metróvonal közelben létesített hotel konferenciatermében jelöli meg, amiről hamar kiderül: finoman szólva is költői túlzásról van szó. A helyszín ugyanis bő kilométernyire, legalább negyedórás gyaloglásra van a metrótól, és az épület is sokkal inkább motelnek látszó építmény, mintsem hotel. Amikor érdeklődünk a castingolós konferenciaterem után, máris segítségünkre siet a recepciós. De előbb kezünkbe nyomja a kitöltendő íveket, majd a motel földszintjén található félhomályos étterem asztalaihoz irányítja a leendő Csisztu Zsuzsákat és Schobert Norbikat.

Mell-, derék, csípőbőség és lábméret

A tesztkitöltés elég érdekesen alakul. Az adatlap nem kér semmilyen tényleges képzettséget, és a szakmai előéletet firtató kérdések is elmaradoznak. A kérdőív kiötlői csak a nyelvtudás fajtájára és fokára kíváncsiak, és arra, ki hányadán áll a sportélettel, a többi szinte mind szimpla kontaktadat, lakcímmel, mobil-és vezetékes telefonszámmal, e-mailes elérhetőséggel. Azaz mégsem: a szerkesztők lehet, hogy összekeverték a műsorvezető-válogatást egy modellügynökség toborzó-akciójával: a magasságot, a mell-derék és csípőbőséget, a testsúlyt, a ruha-és cipőméreteket aprólékos precizitással kérik. Azt is ikszelgetnie kell a jelentkezőknek, hogy milyen haj-és szemszínnel bír pillanatnyilag. Így hát az étterembe tereltek sűrűn ikszelgetnek a mindent átjáró rántotthús-szagban. Az adatlap végén megnyugtató tájékoztatás. Az adatokat a produkciós iroda bizalmasan kezeli, harmadik félnek nem szolgáltatja ki.

Cicababák a váróteremben

A tesztkitöltés után egy apró, levegőtlen, emeleti váróhelyiségbe irányítják a jelentkezőket. A ma délutáni időpontra behívott sorstársak körülbelül nyolcan várakoznak az interjúra. Van közöttük frissen érettségizett fitness-akadémista, aki az iskola faliújságját olvasgatva értesült a lehetőségről, de egy tanácsadó cég munkatársaként dolgozó fiatalember is eljött, mert elmondása szerint kedve szottyant szerepelni. És persze itt vannak a castingok elmaradhatatlan szereplői is, a csinibabák, mesterségesen barna szoláriumos bőrszínnel, orr-piercinggel, deréktáji tetoválással, vastagtalpú, térdig érő, hegyes orrú csizmákon imbolyogva. Közben sorszámok szerint szólítják a jelentkezőket.