Álláshely-dömping a bankszektorban - akiket keresnek

Vágólapra másolva!
Sok az üres álláshely a bankszektorban, ahol a statisztikák szerint egy év alatt tíz százalékkal nőtt az alkalmazotti létszám. A pénzintézetek többsége az értékesítési és az ügyfélszolgálati területekre keres munkatársakat. Két bank HR-vezetőjét kérdeztük arról, milyen tudás, képesség számít versenyképesnek az álláskeresőknél.
Vágólapra másolva!

Jelenleg 83 pozíciót kínálnak a Budapest Banknál, aminek több mint fele ügyfélkapcsolathoz kötődik. Barcza Ilona HR-vezető szerint a hagyományos, végzettség-alapú kiválasztási gyakorlattal ellentétben az ilyen típusú feladatokra ügyfélorientált, nyitott személyiségű, az értékesítési helyzeteket jól felismerő munkatársakat keresnek.

Rigó Imre, a Raiffeisen Bank HR-vezetője szerint fellendült a kereslet a szakértőinek nevezhető munkakörök iránt, hiszen a bank most is több termékmenedzseri, kockázatelemzői pozíciót hirdetett meg. Azt is hozzáteszi: a bankhálózat növekedésével arányosan egyre több értékesítő munkatársra lesz szükségük, hiszen a náluk dolgozók száma is évről-évre átlagosan 20-25 százalékkal növekszik. Mindemellett a bank mostani humánerőforrás igényének megfelelően szinte minden előforduló munkakörre keresnek jelentkezőket.
Rigó Imre tapasztalatai szerint egyébként a fluktuáció a banki területen nem jelentős, 7 százalék körüli érték lehet.

Ügyfélközpontú szemlélet és értékesítői véna

"A tapasztalatok is azt mutatják: a banki szektorban egyre több olyan ügyfélkapcsolati munkatársra van szükség, aki nem feltétlenül a banki, hanem sokkal inkább értékesítési és ügyfélszolgálati területen mutatnak affinitást és kimagaslóan jó készségeket. A munkaerő kiválasztásnak e szemléletbeli változását (ti. a végzettség alapú helyett inkább személyes kompetencia alapú kiválasztás) sok munkavállaló üdvözli. Az ilyen jelentkezők ugyanis teljesítményükkel, hozzáállásukkal és személyes készségeikkel pótolni tudják a formális tárgyi tudást. Ma már az az álláspont, hogy szakmai ismereteket és eljárásokat sok esetben könnyebb megtanulni, elsajátítani a munkavégzés közben, mint ügyfélbarát hozzáállásra szert tenni"-állítja Barcza Ilona.

Rigó Imre szerint a jó szakember ismérve, hogy a megfelelő alapképzettség és a néhány éves gyakorlat üzleti érzékkel is
párosul. A HR-vezető azt is hozzáteszi: a nyelvvizsgák meglétéhez is hasonlóan viszonyulnak. Minden egyes állásinterjún tesztelik a leendő munkatárs angol nyelvismeretét, mivel itt sem a papír, hanem az élő angolnyelv-tudás és a beszédkészség számít igazán.