Álláskeresési technikák, képzési lehetőségek az Ifjúsági Irodában

Vágólapra másolva!
Évente közel hatezer regisztrált budapesti pályakezdő munkanélküli fordul segítségért a Fővárosi Munkaügyi Központ Ifjúsági Irodájához. 2003-ban 5452 fő regisztrálta magát, tavalyi létszámuk meghaladta a 6000 főt. Idén szeptemberig pedig már 4386 belépőt tartottak nyilván. A diplomások közül tavaly 1321-en kértek segítséget, ebben az évben szeptemberig mintegy ezren.
Vágólapra másolva!

Hágen Tímea, az Ifjúsági Iroda vezetője elmondta, a felsőfokú végzettségűek közül a szakma telítettsége miatt ma már nincsenek irigyelhető helyzetben a jogászok és a közgazdászok. Emellett nehéz az elhelyezkedés a műszaki mérnököknek, műszaki menedzsereknek és az agrármérnöknek.

Viszonylag könnyen találnak állást a gépészmérnökök, építészmérnökök illetve a külkereskedelmi, nemzetközi kapcsolatok szakon végzett fiatalok.

Sokan nyelvi, számítástechnikai képzést kérnek

Az Ifjúsági Irodához forduló felsőfokú végzettségű fiatalok vagy álláskeresésükhöz kérnek segítséget, vagy kiegészítő ismereteket kívánnak elsajátítani, amellyel diplomájukat értékesebbé tehetik - például középfokú vagy felsőfokú nyelvi képzéssel.

Az érettségizett - de szakmával nem rendelkező - fiatalok felsőoktatási intézménybe való jelentkezésükig nyelvi és számítástechnikai ismereteiket kívánják gyarapítani, illetve munkaerő-piaci képzés keretében vállalkoznak első szakképesítésük megszerzésére.

Álláskeresési fortélyokat is tanítanak

Az Andrássy út 10. szám alatt működő Ifjúsági Iroda egyébként a Fővárosi Munkaügyi Központ kifejezetten pályakezdők részére létrehozott kirendeltsége. Az iroda azokat a fővárosi pályakezdő fiatalokat várja, akik tanulmányaik befejezése után nem tudnak elhelyezkedni, tanácstalanok az álláskeresési fortélyokban, információkat igényelnek a munkavállalással kapcsolatban, elhelyezkedésük érdekében képzésre, átképzésre, kiegészítő képzésre van szükségük, tájékozódni szeretnének a különböző támogatási formákról.

Átképzési lehetőséget ajánlanak

"Amennyiben a fiatalok piacképes szakmával rendelkeznek, úgy megpróbáljuk őket a lehető legrövidebb időn belül elhelyezni. Azokat pedig, akik még pályaválasztási, munkavállalási döntésükben bizonytalanok, csoportos foglalkozásokra - pályaorientációs foglalkozás, álláskeresési technikák-, egyéni tanácsadásokra hívjuk, ahol olyan ismereteket kaphatnak, amelyek segíthetik élethelyzetük megoldásában. Ha a fiatal nem rendelkezik szakmával, vagy meglévő szakmája már nem piacképes abban az esetben átképzési lehetőséget tudunk felajánlani számára" - tájékoztatott Hágen Tímea.

Az Ifjúsági Iroda munkatársai prevenciós és tájékoztatási tevékenységűk keretében munkaerő-piaci órákat tartanak minden tanévben januártól április közepéig a középiskolák, általános iskolák végzős diákjai részére. Emellett egész évben különböző rendezvényekkel - állásbörze, iskolarendszerű képzési börze, pályaválasztási kiállítások - próbálják segíteni a fiatalokat az elhelyezkedésben, a továbbtanulásban.