Jól keresnek a német pályakezdő ügyvédek

Vágólapra másolva!
Németországban a pályájukat kezdő ügyvédek a nagy, nemzetközi irodáknál keresnek legjobban. A Német Ügyvédek Egyesülete 300 ügyvédi iroda körében végzett felmérése alapján éves fizetésük bruttó 75 ezer és 100 ezer euró (körülbelül 20-25 millió forint) között mozog.
Vágólapra másolva!

A felmérést végzők három jogterületet vettek nagyító alá. Németország nyugati részén a legjobban a szerzői joggal és a médiajoggal foglalkozók keresnek évi 46-48 ezer euró között, míg a közlekedési jog szakembereinek 34-38 ezer euró közötti évi jövedelemmel kell beérniük. Ennek azonban csak egy része számít alapfizetésnek, a másik hányada teljesítménytől függ, siker alapján fizetik ki.
A lohnspiegel.de fizetési oldal adatai szerint ügyvédként 1-5 éves szakmai tapasztalattal a munkaadó nagyságától függően 35 ezer és 45 ezer euró között lehet keresni. 10 év tapasztalattal a kereseti átlag 65 ezer euróra emelkedik - írja a Süddeutsche Zeitung német napilap.

Ügyvédeknél torzít a magyar statisztika

Magyarországon az állami statisztika adatai néhány, jogi végzettséget megkövetelő szakmánál a valóságot vagy a valóságot megközelítő állapotot tükrözik. Ügyészként havi bruttó 624 ezer forintot, bíróként 609 ezer forintot lehet keresni. A bírósági fogalmazók átlagosan 246 ezer forint fizetést kapnak.
A nem költségvetési forrásból fizetett szakmákban azonban óvatosan kell bánni a statisztikákkal, gondoljunk csak a hivatalosan minimálbéres foglalkozatásra. Az ügyvédek például az ÁFSZ 2006-os statisztikája szerint papíron bruttó 128 ezer forintot keresnek, kevesebbet mint az ügyvédjelöltek (132 ezer forint)...