Luxemburgban 420 ezer forint a minimálbér

Vágólapra másolva!
Az Eurostat -az Európai Unió statisztikai hivatala - közzétette összesítését az Európai Unió tagországainak minimálbéreiről. Az idén a teljes munkaidőben dolgozóknak a legkevesebbet Lettországban (129 euró), a legtöbbet Luxemburgban fizetik (1503 euró). A listán Magyarország 247 euróval Lengyelország és Csehország között helyezkedik el.
Vágólapra másolva!

Tizenegyszeres a különbség a legrosszabbul és a legjobban fizető uniós ország között a minimálbérek kategóriájában.

Rigában a főnök 38 ezerrel is kiszúrhatja a szemünket

Míg Luxemburgban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nem kereshetnek kevesebbet 1503 eurónál (mintegy 420 ezer forint), addig egy szintén teljes munkaidős lettországi munkavállalónak akár 129 eurót (alig 38 ezer forintot) is fizethetnek.

Kétszáz euró alatt van a minimálbér Lettországon lívül Litvániában (159), Szlovákiában (183) és Észtországban (192). A lengyel (234), magyar (247) és cseh (261) hármas ebben a kategóriában is közel áll egymáshoz.

Franciaország, Írország, Hollandia: 1200 euró felett

Nagy viszont a szakadék a keletiek és a többi uniós tagország között. Portugáliában 437, Szlovéniában 512, Máltában 580, Spanyolországban 631, Görögországban 668 euró alá nem mehet a munkaadó.
Más dimenziót képviselnek a gazdaságilag fejlettebb nyugat-európai országok. A franciáknál 1218, a belgáknál 1234, az Egyesült Királyságban 1269 a minimálbér, a listavezető Luxemburgban pedig a már említett 1503.
Az északi országokban (Svédország, Finnország, Dánia), német nyelvterületen (Ausztria, Németország), Olaszországban és Cipruson nincs törvényileg szabályozott minimális fizetés.

Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban mindössze 753 eurónak megfelelő dollár a minimális javadalmazás mértéke.

Törvényben meghatározott minimálbérek Európában 2006. január elsején euróban:

Luxemburg 1503
Írország 1293
Hollandia 1273
Egyesült Királyság 1269
Belgium 1234
Franciaország 1218
Görögország 668
Spanyolország 631
Málta 580
Szlovénia 512
Portugália 437
Csehország 261
Magyarország 247
Lengyelország 234
Szlovákia 183
Észtország 192
Litvánia 159
Lettország 129

A többi EU-tagországban nincs törvényben meghatározott minimálbér

EU-n kívüli országok:
Bulgária 82
Románia 90
Törökország 331
Egyesült Államok 753

Karácsony Zoltán