Katonaorvosként Afganisztánban - hatszoros kereset, nagyobb kockázat

Vágólapra másolva!
Aknasérülések kezelése, "egzotikus" megbetegedések. Terepszínű munkaruha, pisztoly és állandó készültség. Néhány pillanatkép az Afganisztánban szolgált Dr. Túróczy Krisztián katonaorvos mindennapjaiból. Az orvos nem bánta meg a hétköznapinak korántsem nevezhető kalandot: épségben, egészségben és tapasztalatokkal gazdagodva tért haza a veszélyzónából, ahol 2004 szeptembere és 2005 áprilisa között dolgozott katonaorvosként.
Vágólapra másolva!

Hogyan került pont Afganisztánba? Nem éppen békés terület a külföldön munkát kereső szakemberek számára...

- A lehetőségről egy közeli ismerősömnek köszönhetően hallottam. Az állást végül is a Honvédelmi Minisztériumon keresztül nyertem el.

Mennyi gondolkodási időt kapott, mielőtt belevágott az afganisztáni kalandba?

- Nem hagytak túl sok időt. Mindössze fél órám volt arra, hogy eldöntsem: megyek, vagy maradok. Mérlegeltem a lehetséges kockázatokat. Azután pedig döntöttem. Összességében nem bántam meg a dolgot. Épségben, egészségben, tapasztalatokkal gazdagodva tértem haza Afganisztánból.

Anyagilag jövedelmező veszélyzónában dolgozni?

- Mindenképpen. Mindamellett, hogy a hazai fizetés 5-6 szorosát fizették az afganisztáni kiküldetésért, a koszt, a szállás, a mosodai szolgáltatások igénybe vétele is ingyen volt. Egy ROLE 2-es, katonai egészségügyi ellátó helyen dolgoztam. Viszonyításképpen: ez igazából egy átlagos kisvárosi kórház színvonalának felel meg, néhány alaposztállyal, mint például belgyógyászat, sebészet, intenzív osztály, labor, és betegátvevő-és osztályozó részleg. Én a betegosztályozó részlegen tevékenykedtem.

Mennyiben különbözött a kinti munka a Magyarországon megszokottaktól?

- Etikailag, emberileg, szakmailag helyt kellett állni. A munka sok mindenben hasonlított a hazaihoz. De ne felejtsük el: minden egyenruhában, állandó készültségben, fegyverrel az oldalamon zajlott. Nem volt meg az a fajta szabadságérzet, mint ami egy biztonságosabb zónára jellemző. A közlekedéssel is nagyon kellett vigyázni: ha valaki letért az úttestről, könnyen aknára léphetett. Az aknamentesítés egyébként is lassan halad. Szemléltetésképpen: a cseh speciális szakértőkből álló aknaszedő különítmény egyszer egy teljes napot töltött egy mindössze 12 négyzetméteres terület aknamentesítésével. Kint egyébként főleg angolul és spanyolul zajlott a kommunikáció.

Milyen problémákkal fordultak önhöz a betegek?

- Másfajta betegségekkel találkoztam kint, mint itthon. Sok, leginkább az alsó végtagokat érintő fekélyes bőrbetegséget kellett lekezelni. Sok lőtt sebet kellett ellátni, az aknabalesetes sérülésekről már nem is beszélve. Egyszer az is előfordult, hogy egy fiatal lány egy 20 centi hosszú ascaris lumbricoides latin nevű orsóférget köhögött fel, amivel az itthoni gyakorlatban még nem találkoztam. Legtöbbször a katonák, a helyi munkásréteg és a követségi dolgozók jöttek hozzánk ellátásért.

Mi jellemzi az afganisztáni orvos-beteg kapcsolatot?

- Afganisztánban nagyon erősen élnek a hagyományok. Ennek értelmében nőt csak női, míg férfit csak férfi orvos vizsgálhat. Volt nő, aki ezért nem vett részt semmilyen vizsgálaton. Ami még újdonság: az orvos-beteg viszony lényegesen patriarchálisabb, mint Európában.

Menne, ha újra hívnák?

- Mindenképpen. Valószínűleg szívesen vállalnék újabb fél évet Afganisztánban...

Takács Gabriella