Egyre több a bírság a munkabér csúszása miatt

Vágólapra másolva!
Sokkal több a szabadságolással és a bérfizetéssel trükköző munkaadó, ugyanakkor kevesebb embert alkalmaznak feketén a hazai cégek. Az építőipart elsősorban a válság miatt megcsappanó beruházások fehérítették, de javított az adatokon az is, hogy Románia uniós tagságával az onnan érkező munkavállalók szabadon helyezkedhetnek el.
Vágólapra másolva!

Az év első felében ellenőrzött mintegy 15 munkáltató több mint felénél bukkant munkaügyi jogsértésekre az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), ami több mint hetvenezer dolgozót érintett. Ez kevesebb az előző évesnél és úgy tűnik, hogy javul a foglalkoztatási kultúra, de még így is több mint hatezer munkáltatónak kell összesen 2,1 milliárd forint bírságot megfizetni.

Csökken, de az összes jogsértés több mint negyedét még mindig a feketefoglalkoztatás teszi ki: közel húszezer szerződés és bejelentés nélküli dolgozóra bukkantak az ellenőrök az első félévben. Már nem az építőipar szívja fel a legtöbb illegális munkást, élre kerültek az engedély nélkül foglalkoztatott biztonsági őrök. Ezt magyarázhatja az, hogy a gazdasági válság igen érzékenyen érintette az építőipart is: a kivitelező cégek közül többen a munkák szüneteltetésével és foglalkoztatottak létszámának csökkentésével reagáltak a krízisre, így a jogsértés lehetősége is csökkent.

A jobb számokban az is szerepet játszott, hogy Románia uniós tagságával az onnan érkező munkavállalók szabadon helyezkedhetnek el. Ők korábban gyakran csak a munkavállalási engedélyek adminisztratív kötelezettségei miatt vállalták csak a feketemunkát. Egyre többen választják tehát a cégek a törvényes megoldásokat, éppen azokban az ágazatokban, amelyekben a romániai munkavállalók nagyobb számú foglalkoztatása jellemző (mezőgazdaság, építőipar, vendéglátás) -mondta az [origo]-nak Gedeon András, az OMMF szóvivője.

A feldolgozóiparban késik legtöbbször a fizetés

Az ellenőrök szerint több mint 20 százalékkal nőtt a szabadsággal kapcsolatos jogsértések száma. A szabálytalanságok több mint felét a feldolgozóiparban dolgozók kárára követték el. A munkaidő és pihenőidő szabályainak megszegését - elsősorban a kereskedelemben és vendéglátásban - gyakran próbálják a munkáltatók a munkaidő-nyilvántartás hiányával, vagy adatainak valótlan rögzítésével leplezni. Az ellenőrök a vizsgálatok idején is találkoztak olyan dolgozóval, aki papíron épp szabadságon volt.

A minimálbér szabályainak nyílt megsértése ritka, azonban az összes szabálytalanság 15 százalékát teszik ki az írásba foglalt, visszaellenőrizhető tartalmú bérelszámolás hiányával, valamint a határidőben történő bérkifizetéssel összefüggésben megállapított jogsértések. A szabálytalanságok kétharmadát még itt is a feldolgozóiparban dolgozók szenvedik el.

"Nem direkt volt, nem emlékszem"

Építőipari cégekre 633 millió forint bírságot szabott ki az OMMF az első féléves ellenőrzések után. Itt a legtöbb gondot a bejelentés nélküli foglalkoztatás jelenti. Sokszor védekeznek azzal a cégek, hogy nem szándékosan követték el a jogsértéseket. Gyakori érv az is, hogy ismerik ugyan a szabályokat, mivel azokat túl bonyolult végrehajtani, így azt meg sem kísérlik - mondta az [origo]-nak Gedeon András.

A biztonsági cégeknek összesen 430 millió forintnyi büntetést kell fizetniük. Ők azok, akik a feketefoglalkoztatás mellett sokszor más munkaügyi szabályt sem tartanak be. Például nincs munkaidő-nyilvántartásuk és szolgálati naplót sem vezetnek. Ez megnehezíti a munkaidőre, rendkívüli munkavégzésre, a szabadság kiadására vonatkozó munkaügyi szabályok betartásának vizsgálatát. Ráadásul a tanúként meghallgatott biztonsági őrök általában nem emlékeznek, hogy éppen a múlt héten mely napokon is dolgoztak, mettől meddig.