Vágólapra másolva!
Öt fórumon is építhetik karrierjüket az álláskeresők ezen a héten. Budapesten, Szegeden és Kecskeméten kerül sor állásbörzékre illetve munkaerő-toborzásokra.
Vágólapra másolva!

Október 5-én, azaz kedden ausztriai munkaerő-közvetítők érkeznek a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal budapesti, Kálvária téri központjába, ahol ausztriai, elsősorban vendéglátó-ipari munkákra keresik a megfelelő pályázókat. Helyben nem ajánlanak állást. Az interjúkon az esélyes pályázókat mérik fel, akiket aztán ajánlanak osztrák munkaadóknak. Német nyelvű önéletrajzzal, referencialevéllel és bizonyítványok másolatával érdemes érkezni.

Ugyancsak kedden kerül sor a Work Force munkaerő-közvetítő cég országos roadshow-jának budapesti állomására a cég fővárosi irodájában (VI. kerület, Szív utca 7.). Itt az álláskereséshez és a pályázáshoz kaphatnak hasznos tippeket az álláskeresők. Érdemes cv-vel érkezni, a próbainterjún való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, ami e-mailben lehetséges.

Egy nappal később, azaz szerdán nyílik a Szegedi Tudományegyetem őszi állásbörzéje a Tanulmányi és Információs Központban (Ady tér 10.), amelyet felkészítő napok vezetnek fel. Bővebb információ az egyetem weboldalán.

Nem csupán a szegedi fiatal álláskeresőket várja állásbörze a héten. Október 7-8. (csütörtök-péntek) tartják a budapesti Syma rendezvényközpontban a HVG Állásbörzét. A szervezők közlése szerint a válság előtti szintre nőtt a kiállító cégek száma, 120 munkaadó ajánlatai között kereshetnek a látogatók. A legnagyobb autóipari cégeken kívül sok shared service center, telekommunikációs cég, gyártó-összeszerelő vállalat, FMCG - szektorban tevékenykedő vállalkozás, kereskedelmi cég jelenik meg.

Nem maradnak álláskiállítás nélkül a kecskemétiek sem, itt október 8-án, pénteken rendeznek állásbörzét az állami Munkaügyi Kirendeltség és Szolgáltató Központban (Klapka utca 34).