Vágólapra másolva!
Egy hónap alatt nyolcezer fővel, 123 ezerre nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió három megyéjében - közölte a regionális munkaügyi központ. Országos összevetésben minden hetedik pályakezdő munkanélküli Borsod-Abaúj-Zemplén megyei.
Vágólapra másolva!

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta régióban 2010 első hónapjában 123 ezer regisztrált álláskereső keresett munkát, számuk a tavaly decemberi képest 7,3 százalékkal emelkedett, az előző év azonos hónapjához viszonyítva viszont már 22,4 százalékkal.

Nógrádban a legnagyobb a növekedési ütem

A legtöbb munkanélkülit, szám szerint csaknem 76,5 ezret továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyílván, Hevesben 24,5 ezer, míg Nógrád megyében 22,1 ezer volt az álláskeresők száma januárban. Borsodban 6,2, Nógrádban 9,6, míg Heves megyében 8,4 százalékos volt a növekedési ütem az előző hónapoz képest.

A pályakezdő munkanélküliek hetede borsodi

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 24,3 százalékos volt a régióban januárban, míg az országos átlag 14,9 százalékot mutatott. Az ilyetén számított ráta Borsodban 26,7, Heves megyében 18,5, míg Nógrádban 25,2 százalékos volt.

A munkaügyi központ adatai szerint az országban az év első hónapjában 53,1 ezer pályakezdő álláskeresőt tartottak nyílván, az észak-magyarországi régióban majd' 11,8 ezer volt a számuk. A legtöbb pályakezdő - 7,7 ezer - Borsodban volt, Heves és Nógrád megyében 2-2 ezer volt a számuk.