Május óta stagnál az álláskeresők száma

Vágólapra másolva!
Csak minimális mértékű elmozdulás volt május óta a nyilvántartott álláskeresők számában, illetve az álláskeresők aktív népességhez viszonyított arányában Magyarországon - állapítja meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tanulmánya. Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének tanulmánya.
Vágólapra másolva!

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetében a nyár elején indult az a kutatási program, amely a gazdasági válság területi szempontú elemzését tűzte ki célul. Először - az évek óta megfigyelhető nyár eleji javulásnak megfelelően - csökkentek, majd a tanév végén, a pályakezdők belépése révén újra enyhén emelkedtek az értékek. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy a nyáron már nem folytatódtak a válság korábbi szakaszára jellemző negatív munkaerő-piaci folyamatok - írja a Világgazdaság.

Nyugat-Dunántúl: drasztikus emelkedés

A stabilitás a munkanélküliség területi képében is megmutatkozik. Az Északnyugat-Dunántúl gazdaságilag fejlettebb térségeiben - az álláskeresők számának drasztikus emelkedése ellenére - még mindig alacsonyabb az álláskeresők aránya az aktív korú népességhez képest, mint az ország eleve hátrányosabb helyzetű felében. A főváros és környéke pedig továbbra is egyfajta szigetet képez, hiszen a relatív mutató itt még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik az egész országon belül.