Duplázódott a munkanélküliség Komárom-Esztergomban

Vágólapra másolva!
Egy év alatt 1,7-szeresére nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Komárom-Esztergom megyében. Az első negyedév végén létszámuk ötven százalékkal volt több, mint három hónappal korábban.
Vágólapra másolva!

A területi állami munkaügyi kirendeltség szerint azonban lassul az álláskeresők számának növekedése, míg januárban 16, addig márciusban 11 százalékos emelkedést jegyeztek fel a megyében. A nyilvántartott álláskeresők számának a gazdaságilag aktív népességen belüli aránya március végére elérte a 9,7 százalékot.

Az egy évvel korábbi helyzethez viszonyított változás Tatabányán és környékén a legszembetűnőbb, ahol 79 százalékos, 1594 fős növekedést mértek. Hasonlóan romlott a helyzet Dorog, Esztergom és Komárom környékén. Komárom-Esztergom megyében az elmúlt év októberétől 2009 március végéig 15 munkáltató jelentett be összesen 3666 főt érintő létszámleépítést. A bejelentett csoportos létszámcsökkentések 2443 hazai és 1223 külföldi, döntő többségében szlovák állampolgárságú munkavállalót sújtanak.

Szinte nem volt bővülés

A munkaügyi központ márciusban sem a megyében, sem a Közép-dunántúli Régióban nem szerzett tudomást új munkáltató létrejöttéről, létszámbővítési szándékot is csupán 3 kisebb vállalkozás jelzett, összesen 40 főt érintően.