Vágólapra másolva!
Száztizenhatan haltak meg 2008-ban Magyarországon munkabalesetben - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az MTI-vel; április 28-án van a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapja.
Vágólapra másolva!

A 2008-ban ellenőrzés alá vont munkavállalók 62 százalékánál találtak a munkavédelmi felügyelők egészségre ártalmas vagy balesetveszélyes munkakörülményeket - olvasható az OMMF közleményében. A Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapját először 1984-ben a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartotta meg, majd 1996-ban emelkedett a nemzetközi napok közé az ENSZ-nél is, mikor a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére egy emlékgyertyát gyújtottak azok tiszteletére, akik munkájuk következtében vesztették életüket.

2003 óta a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a Munkavédelem napjaként tartja számon ezt a napot.