Bércsökkenés miatt tiltakoznak a közszféra képviselői

Vágólapra másolva!
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nem hajlandó tárgyalásokat folytatni a 2009-es közszolgálati keresetek további csökkentéséről, amelynek lehetőségét még a felvetés szintjén sem tartják elfogadhatónak - közölte szerdán a szervezet.
Vágólapra másolva!

A SZEF közleményében hangsúlyozza: a közszolgálatban dolgozók 2009 végi reálkeresete a 2002. szeptemberi szint alá süllyedhet, ami kezelhetetlen helyzetet teremtene az egészségügyi-, szociális-, oktatási-, kulturális-, közigazgatási- és közrendvédelmi szolgáltatásokat végzők és igénybe vevők számára.

Úgy ítélik meg, hogy a közszolgálat munkavállalói köre az elmúlt években is komoly terheket viselt el az ország stabilitása érdekében. Az elbocsátások, a kiszervezések és a munkakör-megszüntetések következtében ma több mint százharmincezer fővel dolgoznak kevesebben a költségvetési intézményekben, mint néhány évvel ezelőtt. Mindezek ellenére a SZEF kész minden olyan javaslatról vitát folytatni, egyeztetni, amely bizonyíthatóan az ország, a magyar társadalom érdekeit szolgálja - áll a közleményben.