Kilencven fős elbocsátás a Graboplastnál

Vágólapra másolva!
A Graboplast Zrt. tatabányai és kecskeméti gyárából 90 embert bocsátottak el. A menesztettek között 70 dolgozó kölcsönzött munkaerő volt. Jancsó Péter elnök-vezérigazgató szerint az intézkedést a rendelésállomány csökkenése miatt kellett megtenni.
Vágólapra másolva!

Tatabányán egy műszaknyi embertől váltak meg, s a hétnapos munkarendet ötnaposra csökkentették. Kecskeméten pedig úgy alakult a rendelésállomány, hogy öt napra sem tudták teljes egészében kitölteni a kapacitásokat.

Összefüggésben a pénzügyi válsággal

Jancsó Péter szerint a rendelésállomány csökkenése szoros összefüggésben van a pénzügyi válsággal. A megrendelők leginkább a pénzüket féltik, nem ölnek pénzt a felszaporodó készletekbe, mert nem látják előre, hogy milyen feltételek mellett tudnak forráshoz jutni a bankoktól - mondta az elnök-vezérigazgató. Tatabányán lakossági padlógyár működik, amely a lakásépítésekhez és felújításokhoz gyárt burkolóanyagot. Kecskeméten pedig szalagparketta készül.