A reálbérek 0,4 százalékkal emelkedtek

Vágólapra másolva!
Január és július között a bruttó átlagkeresetek 8,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 0,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A költségvetési szektorban 4,7 százalékkal kevesebben dolgoznak, a versenyszférában 0,1 százalékkal többen - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményében.
Vágólapra másolva!

Az év első hét hónapjában a költségvetési szférában 723 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 945 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4,7 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,1 százalékkal emelkedett. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete az év első 7 hónapjában 196 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 188 900 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 200 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 8,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,6 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké pedig 9,7 százalékkal volt magasabb.

Pénzügy, ingatlan: átlagon felüli emelkedés

Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek a pénzügyi tevékenység (14,0 százalék), ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (13,8 százalék), kereskedelem, javítás (10,2 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,7 százalék) gazdasági ágban.

Nettó 120 ezer az átlagbér

A versenyszférában dolgozók alapbére 8,8 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,8 százalékkal lett magasabb.
Júliusban a bruttó átlagkeresetek 7,8%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit.
Január-júliusban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 700 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 600 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 155 500 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,3 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 5,4 százalékos növekedés jellemezte.