Több az álláskereső, kevesebb az új munkahely

Vágólapra másolva!
Jelentősen megugrott a pályakezdő álláskeresők száma júliusban. Egy hónap alatt 20 százalékkal többen regisztráltatták magukat a munkaügyi kirendeltségeken. Ez részben a júniusban végzettek álláskeresésével magyarázható. Ám egy éves távlatban is tapasztalható növekedés: 2,1 százalékkal többen kezdik iskola utáni életüket munka nélkül, mint tavaly júliusban. Ezzel párhuzamosan csökkent az Állami Foglalkoztatási Szolgálathoz bejelentett új álláshelyek száma.
Vágólapra másolva!

A nyilvántartott álláskeresők száma a júliusi zárónapon 421,1 ezer fő volt. Ez az előző hónaphoz képest 5,4 ezer fős (1,3 százalékos) emelkedést mutat, míg az előző év azonos időszakához képest 8,8 ezer fős (2,1 százalékos) növekedés a megfigyelhető. Az álláskeresők számának egy hónap alatti növekedését egyértelműen a pályakezdő fiatalok beáramlása okozta, létszámuk egy hónap alatt csaknem egyötödével bővült, ugyanakkor a nem pályakezdők létszáma 0,5 százalékkal csökkent.

2,1 százalékkal több a pályakezdő munkanélküli

A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma júniusban még stagnálást mutatott. Számuk júliusban emelkedésbe fordult: egy hónap alatt 18,9 százalékkal (6,9 ezer fővel) nőtt meg a nyilvántartásban lévő pályakezdők száma. Az egy év alatti növekedés értéke 2,1 százalék volt. A pályakezdők számának júliusi emelkedése az Állami Foglalkoztatási Szolgálat elemzése szerint egyértelműen szezonális hatás eredménye, s az iskolaév végével (a tavaszi szemeszter lezárultával) van összefüggésben. Ekkor kezdik felkeresni tömegesen az állást kereső, frissen végzett fiatalok a munkaügyi központok kirendeltségeit. A júliusi zárónapon a pályakezdők aránya az összes nyilvántartott álláskereső között 10,2 százalékra emelkedett.

6,1 százalékkal kevesebb az új munkahely

Nem jó hír, hogy csökkent az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál bejelentett új álláshelyek száma. Júliusban 31 064 új munkahelyről érkezett bejelentés, ami 10 ezerrel kevesebb, mint júniusban. A csökkenés részben azzal magyarázható, hogy júniusban a szezonmunkák megjelenésével megugrik az új álláshelyek száma. Ha azonban az előző év azonos időszakát (2007. július) nézzük, akkor is megfigyelhető visszaesés, 6,1 százalékkal kevesebb az új munkahely.