Felkavarja a női csapatot az új férfi kolléga

Vágólapra másolva!
Pénzügy, HR, oktatás, szociális szféra. Többek között ezek azok a területek, ahol elsöprő többségben dolgoznak nők. Előfordul, hogy egy-egy csapatban csak egy férfi dolgozik a nők tengerében. Hogyan viszonyulnak a nők az egyetlen férfi kollégához? Milyen veszélyek leselkedhetnek egy ilyen közösségre?
Vágólapra másolva!

Róbertet egyedüli férfiként nevezték ki egy bentlakásos otthon középvezetőjének. Fél év után mégis jobbnak látta váltani. A férfi szabályos munkahelyi kutyaszorítóba került: beosztottjai örökösen magánéleti problémáikkal traktálták, miközben női főnökei ellentmondást nem tűrő utasításait is rosszul viselte. Csehák Hajnalka tréner, terapeuta mindezek ellenére úgy látja: a tapasztalatok szerint ritkának számítanak a férfi ellen forduló nők a munkahelyeken. A konfliktus sokkal inkább a nők között élesedik ki a férfiakhoz való viszonyuk függvényében.

"Az erős női többségű munkahelyeken a nem egyenrangú, inkább csetlő-botló félként fellépő férfit rendszerint támogatni, gyámolítani szeretnék a nők anyai ösztöneik miatt, ezért versengenek egymással. Szolgálatkészen főzik a férfinek a kávét, féltő gonddal igazgatják nyakkendőjét, esetenként a házi készítésű sütemények is előkerülnek. Mivel a férfi óhatatlanul kiválasztja közülük a kedvencét, a többi nő természetszerűleg ezen a munkatársnőn vezeti majd le a feszültséget."

Megoldási javaslat nők számára a helyzetre: tudatosítsuk magunkban az udvariasság, a kollegiális jó viszony fontosságát, de ne essünk felesleges túlzásokba. Nyugodtan megmutathatjuk férfi kollégánknak például a kávéfőző használatát, de felesleges őt minden adandó alkalommal kiszolgálni, körülugrálni.

Az irodai párkeresésben is rivalizálnak a nők

Hasonló helyzet alakulhat ki, ha női csapatba csöppen egy jóképű, független vagy épp párkapcsolati válságot átélő férfi. A tapasztalatok szerint a munkahelyi csapat ilyenkor két részre oszlik. Míg az egyik csoport tagjai az irodában feltűnően elkezdenek adni külsejükre, hajviseletükre és mindent elkövetnek a férfi meghódításáért, a másik csoport rendszerint rosszallóan reagál a kialakult helyzetre. Az ostor persze a férfi kegyét elnyerő nőn csattan majd.

Megoldási javaslat: igyekezzünk kerülni a sértő véleménynyilvánítást. Amennyiben a másik oldalon állunk: nem kell az alakuló párkapcsolat minden egyes elemét látványosan az iroda falai közt megélni és tanácsos az alakuló viszonyt diszkréten kezelni.

Félreérthető lehet a mosolygó férfi kolléga

A férfi-női kommunikáció során elkerülhetetlenek a félreértések is. "A legtöbb férfi a férfiasságot jellemző sztereotípiáknak megfelelni akarva társaságban ritkán mosolyog szívesen, míg a négyszemközti kommunikáció során udvariasságból gyakran él ezzel az eszközzel. Sok nő viszont félreérti mindezt, gyakran így születnek a pletykák, a gyanúsítgatások adott kolléga és kolléganő viszonyáról"- mutat rá a tréner.

Megoldási javaslat: legyünk udvariasak a munkatársakkal, de ne üljünk fel minden pletykának. Ugyanakkor a tényleges viszonyokat is célszerű tiszteletben tartani.

Férfiasnak tarthatják a karriert építő nőket

Szintén konfliktusforrás lehet a csapatban, ha a férfi és egy másik nő érdekei ütköznek, például ugyanarra a pozícióra pályázik. Nem ritka: az ilyen hölgyet a férfi - rendszerint a többi hölgy aktív támogatása mellett - pellengérre állítja, kikezdi, miközben "mint férfi a férfival" veszi fel vele szemben a kesztyűt.

Megoldási javaslat: mivel ezt a viselkedést általában a többi nő bátorítja, nőként célszerű szem előtt tartani: egyénileg mindenki mást és mást tarthat fontosnak a karrierépítés során, így a magánéleten kívül a munkahelyi előmenetelét is fontosnak tartó munkatárs nem okvetlenül törtető karrierista.

A vegyes összetételű csapatok produktívabbak

A tréner-terapeuta szerint azonban az összes konfliktus elkerülhető lenne, ha a dolgozók nem lépnék át a szerephatárokat. Ezért nem árt tudatosítani, hogy a munkahely elsődleges célja nem a szeretetigény kielégítése, a társkeresés vagy a baráti kapcsolatok építése-aki itt képes a mértéktartásra, az jól helyt tud majd állni a munkahelyi feladatai során.

Csehák Hajnalka mindenesetre hozzátette: a tapasztalatok szerint még mindig a vegyes nemi összetételű munkahelyek a legideálisabbak. A férfiak hagyományos módon inkább a jövőképre koncentrálnak, míg a nők szociális érzékenységükkel a munkakörnyezet családiasabbá tételéért tehetnek sokat.

Takács Gabriella