Túlórák miatt csak februártól dolgoznának a britek

Vágólapra másolva!
Nem fizetik ki a túlórákat a brit alkalmazottaknak, akik így mintegy évi 5 ezer fonttól (1,7 millió forint) esnek el. Ha szabadidővel kompenzálnák a munkaadók a túlmunkát, február 22-én kellene először dolgozni a brit munkavállalóknak - derül ki egy friss felmérésből.  
Vágólapra másolva!

A szakszervezeti összesítés szerint tavaly már közel félmillió brit munkavállaló túlórázott fizetés nélkül, 103 ezerrel többen mint 2006-ban. A munkavállalók átlagosan heti hét órát és hat percet. A felmérést készítő Trade Union Congress (TCU), a legnagyobb szakszervezeti szövetség úgy számol, hogy ha a fizetés nélkül túlórázók a normál munkaidejükre vetítenék az ingyenmunkájukat, akkor csak február 22-én dolgoznának először pénzért - írja az Inforádió.hu. A szakszervezet nemcsak a kifizetetlen túlórák számáról, hanem az azzal elvesztett bérekről is tájékozódott. Számításaikból kiderül: a dolgozók átlagosan évi 5 ezer fonttal (1,7 millió forinttal) rövidítik meg a fizetni nem akaró munkáltatók.