Kevesebben vettek részt munkaerőpiaci programokban

Vágólapra másolva!
Csökkent a Munkaerőpiaci Alapból támogatott aktív munkaerőpiaci programokban - például képzésben, közhasznú munkában - résztvevők létszáma 2001 és 2006 között, éves átlagban 105 ezerről 63 ezerre - derül ki a most megjelent Munkaerőpiaci Tükör 2007 kiadványból.
Vágólapra másolva!

Az évente a különféle programokba bekapcsolódók létszáma az éves átlaglétszám többszöröse, mert azokat is figyelembe veszik, akik akár csak egy napig résztvevői valamelyik közhasznú munkának, képzésnek, bértámogatásnak. A csökkenés így is jelentős, 2001-ben csaknem 280 ezer álláskereső volt a részvevője a programoknak, 2006-ban pedig még a 200 ezret sem érte el a létszám.

Képzés, közhasznú munka: kevesebb résztvevő

Az év során közhasznú munkába bekapcsolódók létszáma 2001 és 2006 között 81 ezerről, 66 ezerre csökkent, a képzésben résztvevők száma 91 ezerről 47 ezerre, a bértámogatással elhelyezkedők száma 48 ezerről 33 ezerre. Az elhelyezkedési lehetőségeket javító aktív eszközök közül a 2001-2006 közötti időszak országos átlagában a legnagyobb, 32 százalékos arányban a közhasznú munkában vettek részt az álláskeresők.

A helyi önkormányzatok a Munkaerőpiaci Alap korábban a megyei, jelenleg a regionális munkaügyi központoknak elosztott decentralizált keretéből igényelhetnek támogatást a közhasznú munkák finanszírozásához. Ezeket a munkákat általában azokon a területeken szervezik, ahol kevés az egyéb munkalehetőség.