Feketemunkás az ellenőrzött dolgozók harmada

Vágólapra másolva!
Hiába növelte jelentősen a revizorok számát és hatáskörét az APEH, hiába szaporodtak meg az ellenőrzések, az élőmunkát terhelő magas adók miatt egyre nagyobb méreteket ölt a feketemunka - írta pénteken a Magyar Nemzet az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőség legfrissebb adataira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Míg 2006-ban az ellenőrzött munkások 23 százaléka dolgozott feketén, addig 2007-ben már minden harmadik dolgozót foglalkoztattak illegálisan. Tavaly az APEH megkezdte revizori csapatának erőteljes bővítését, s ez év közepére várhatóan 1.700 fővel gyarapodik az adóhatóság létszáma. A megerősített ellenőrzés eredménye a büntetésekben már megmutatkozott, hiszen a feketemunkáért tavaly kiszabott bírság értéke elérte a 6,2 milliárd forintot, a terjedő illegális foglalkoztatás azonban ennél lényegesen nagyobb károkat okozott a gazdaságnak - olvasható a lapban.