Agrárkereskedelemért kivégzés Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
Nyilvánosan kivégezték az egyik mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetőjét, a "munka hőse" cím birtokosát a múlt hónapban Észak-Koreában, mert a saját hasznára értékesített  agrártermékeket - jelentette csütörtökön a Good Friends dél-koreai humanitárius szervezet.
Vágólapra másolva!

A meg nem nevezett férfit, aki a jelentés szerint a phenjani parlamentnek is tagja volt, két bűntársával - könyvelőjével és a helyi párttitkárral - együtt december 5-én végezték ki Phenszon városában, a fővárostól, Phenjantól 30 kilométerre északra. Egy internálótáborban golyó által hajtották végre a kivégzéseket, és az elítéltek családtagjainak is végig kellett nézniük az ítéletek végrehajtását. További négy személyt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek ugyanebben az ügyben - jelentette a humanitárius szervezet.

Kim Ir Szen néhai kommunista vezető utasítására a múlt század ötvenes éveiben kollektivizálták Észak-Koreában a mezőgazdaságot, aminek következtében a termelékenység erősen visszaesett, és rendszeressé váltak az éhínségek. Különféle társadalmi szervezetek szerint Észak-Koreában nem ritkák a nyilvános kivégzések.