Vágólapra másolva!
A személyiségjegyeket arcról leolvasó számítógépes programot fejlesztett ki egy hazai vállalkozás. A cégvezetők szerint a technológia forradalmasíthatja a munkaerő-kiválasztás folyamatát.  Ám a program bemutatására szervezett sajtótájékoztató máris heves vitát generált. Több újságíró úgy vélte, az eljárás újabb okot adhat a munkavállalók hátrányos megkülönböztetésére.
Vágólapra másolva!

A technológia hátterében egy mesterséges intelligencia áll, központjában egy gépi látást segítő berendezéssel. A rendszer a kamera által felvett képeket továbbítja a számítógép neurális hálójába, amely az emberi agyhoz hasonlóan felismeri és értelmezi a látottakat. Az ötletgazda Face Reading Kft. úgy érvel: senkit nem akarnak megbélyegezni. Az arcelemzés csupán egyetlen szempont a sok közül. A pályázókat arcberendezésük, természetes adottságaik alapján is kiértékelő program nem válthatja ki a munkaerő kiválasztásának többi mozzanatát - az önéletrajzos előszűrést, a személyes interjút, a pályázók éles helyzetben tanúsított viselkedésének vizsgálatát és a pszichológiai teszteket sem.

Mennyire pontos az arcról olvasás?

Az arcelemzés során ráadásul legalább 70 tulajdonságot kell alapul venni a teljes analízishez. Nagy Judit, a cég ügyvezetője, húsz évnyi HR területen szerzett tapasztalat birtokában határozottan állítja: a munkavállalók az esetek 80 százalékában nem a számukra legideálisabb pozícióban, munkakörben tevékenykednek. Ám a jellegzetes arcvonások vizsgálatával közel 100 százalékos pontossággal lehet következtetni a pályázók valódi személyiségére. Szerinte erre azért is szükség lehet, mert sokan betanult viselkedésformákkal nyomják el tényleges személyiségüket. A cégvezető a módszer alkalmazását elsősorban kiválasztási, értékesítési, vezetési tanácsadási, team management és kommunikációs területre ajánlja. Nagy úgy látja: a program épp az előítéletektől mentes kiválasztást mozdítja előre, mert "nem saját szimpátiát, benyomást vesz alapul a döntés előtt."
A sajtótájékoztatón az újságírók közül többen aggályokat fogalmaztak meg a módszerrel kapcsolatban. Mivel az eljárás a külsőségekre alapoz, többek szerint ez újabb okot adhat a hátrányos megkülönböztetésre.