A kollégák éberségét tesztelte egy angol rendőr

Vágólapra másolva!
Saját kapitányságára tört be egy angol rendőr, hogy tesztelje a dolgozók éberségét és az őrs biztonsági rendszerét. A férfi nem először hökkentette meg a közvéleményt: korábban egy elektromos sokkolót is tesztelt magán - adja hírül a brit Daily Mirror.
Vágólapra másolva!

A középkorú rendőr egészen sötétedésig várakozott az épület közelében, majd az egyik emeleti ablakon bemászva hatolt be az épületbe. A férfi azzal védekezik: a több millió fontból felújított épület biztonsági rendszerének hatékonyságát szerette volna csupán tesztelni. Ezt egyébként a rendőrségi szóvivő is megerősítette. Ám a kapitányság biztonsági rendszere a jelek szerint még nem tökéletes, ugyanis sok percbe beletelt, míg a besurranó rendőrt elcsípték. A férfi nem először hökkentette meg a közvéleményt: korábban egy több ezer voltos elektromos sokkolót is tesztelt magán, bizonyítva ezzel az eszköz biztonságosságát.