Az egyetem elhatárolódik az álláspiaci tanulmánytól

Vágólapra másolva!
Elhatárolódik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a három héttel ezelőtt a sajtóban megjelent "Munkaerőpiaci helyzetkép Magyarországon 2005-2006" című tanulmánytól. Az egyetem közleménye szerint a diákszövetkezetek munkáját bíráló írás nem a PTE megbízásából készült, a szerzők sem hallgatóként, sem oktatóként nem tagjai az intézménynek.
Vágólapra másolva!

Három hete került nyilvánosságra és a sajtót is bejárta egy tanulmány "Munkaerő-piaci helyzetkép Magyarországon 2005-2006 - különös tekintettel a diákszövetkezetek tevékenységére" címmel. A tanulmány előtt a szerzők egy 200 fős kutatást végeztek és ez alapján bírálták az iskolaszövetkezetek munkáját. A sajtóközlemény Vida Szabolcs aláírással érkezett szerkesztőségünkhöz, aki a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar egyetemi oktatója megnevezést használta. Részlet: "A vizsgálatok eredményeképpen egyértelműen bebizonyosodott az egyik hipotézisünk: a diákszövetkezetek által folytatott diákmunkaerő-közvetítés több szempontból is minimum aggályosnak minősíthető. Egyrészt több oldalról, gyakorlati tapasztalatok alapján is igazolható, hogy a diákszövetkezetek gyakran rejtett munkaerő-kölcsönzési tevékenységet folytatnak, ami ellenkezik a hatályos magyar munkajogi szabályozással."

A szerzők nem nyilatkoztak munkájukról

Szerettük volna a tanulmányról magukat a szerzőket megszólaltatni. A sajtóközleményben még az szerepelt, hogy szívesen nyilatkoznak, mobiltelefonos elérhetőségüket is megadták. Egyiküket el is értük, ám ő nem nyilatkozott. Egy a munkájukat koordináló újságíróhoz irányított, akitől írásban kaptunk választ.
Megkerestük az intézményt, ahol először is arról szereztünk tudomást, hogy egyik szerzőjük sem áll az egyetem alkalmazásában. Egyikük valóban ott dolgozott, azonban június óta már nem tagja az egyetemnek, a tanulmány másik szerzője pedig soha nem is volt az.

Nem támogatta az egyetem a tanulmányt

Ezt követően a mai napon kaptuk meg az egyetem hivatalos állásfoglalását, mely szerint a tanulmány nem tekinthető a Pécsi Tudományegyetem, ezen belül a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar hivatalos álláspontjának. Hozzáteszik: a kiadványban megjelentekkel ellentétben a tanulmány elkészítését és nyomdai megjelentetését nem a Pécsi Tudományegyetem finanszírozta; a kutatás módszertanáról, megállapításainak megalapozottságáról információval nem rendelkezik.

Információink szerint a tanulmány hátterében a diákmunkaszövetkezetek és a munkaerő-kölcsönzők pozícióharca áll. Úgy tudjuk, az írás valódi kezdeményezői a munkaerő-kölcsönzői lobbihoz tartoznak.

Konferencia november 16-án

A munkaerőpiaci tanulmány szerzői a felmérésben 200 diák véleményét kérték ki az iskolaszövetkezetekkel kapcsolatban. A reprezentatívnak nem nevezhető felmérés az alábbi eredményeket hozta: a megkérdezett főiskolások egyötöde állította azt, később kapta meg fizetését, szintén ötödük azt mondta: nem az ígért jövedelmet kapta kézhez, és munkaideje is hosszabb volt annál, mint amennyiben megállapodtak. Több mint 10 százalékuk állította azt, hogy más munkát kapott, mint amire szerződött. A szolgáltatással a diákok közel fele nem volt elégedett.

Vélhetően a tanulmány hatására a Pécsi Tudományegyetem Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara a diákmunka és a munkaerőkölcsönzés viszonyának és hátterének bemutatása céljából konferenciát szervez november 16-án.