Egyre több a női munkanélküli

Vágólapra másolva!
Az első negyedévben hat százalékkal csökkent a női foglalkoztatottak száma, míg a férfiaké 26 százalékkal nőtt. Hat éves távlatban pedig közel 70 százalékkal több a női munkanélküli- derül ki a KSH statisztikájából. A hazai munkaadók az üres állásokra pályázó azonos kvalitású férfi és nő közül szinte mindig a férfit választják.
Vágólapra másolva!

Míg hat évvel ezelőtt alig 92 ezer nő nem tudott elhelyezkedni, tavaly év végén már 152 ezren voltak. A KSH frissen közzétett adatai szerint a férfiak foglalkoztatottsága ugyanakkor 26 százalékkal bővült. Az építőipar például idén január-március között a tavalyi átlagnál egynegyedével többen dolgoztak, ám a nők létszáma itt is 1 százalékkal csökkent vissza. A Világgazdaságnak nyilatkozó Joó Zsuzsanna karriertanácsadó úgy tapasztalta: nemcsak építőmérnöki, hanem általában más műszaki területekre, értékesítési, vezetői és projektmenedzserei pozíciókban valamint a nagy pszichés stresszel járó munkakörökben sem szívesen alkalmazzák a hölgyeket. A munkaadók a diszkriminatív eljárást többnyire a nők családi kötelezettségeivel indokolják.

Egyenlő munkáért 15 százalékkal alacsonyabb bér

A bérezésben is tetten érhető a megkülönböztetés. Egy példa: a Fővárosi Bíróság helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) tavaly hozott határozatát, amelyben egymillió forintra bírságolt egy vállalkozást. A cég egy női dolgozónak a neme miatt állapított meg alacsonyabb órabért. Gyulavári Tamás, az EBH tanácsadó testületének tagja szerint a nők átlagosan 20 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak, egyenlő értékű munkáért pedig 15 százalékkal alacsonyabb bért kapnak.