Hétszeresen megtérül a munkavédelmi kiadás

Vágólapra másolva!
Három és félpercenként veszti életét egy dolgozó valamilyen munkaköréhez köthető balesetben vagy megbetegedés miatt az Európai Unióban, ami évente mintegy 150 ezer munkavállalót jelent - hangzott el a Kezdeményezés az Egészséges Munkahelyekért rendezvényen. Az idén több hazai városban megrendezendő kampánysorozat a kis-és középvállalkozások vezetőiben tudatosítaná a munkavédelem fontosságát.
Vágólapra másolva!

"Tavaly mintegy 2,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki az Országos Munkavédelemi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) különböző munkavédelmi szabálysértések -így például védősisak vagy biztosítókötél nélkül dolgozó építőmunkások miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján 22 685 munkahelyi baleset történt, amelyek közül 123 végződött halállal. A munkavédelemmel kapcsolatos visszaélések legalább 30 százalékát a fekete- és szürke foglalkoztatás miatt következetesen eltitkolják a munkaadók" - tájékoztatott a rendezvényen Gádor János, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség magyarországi vezetője. Gádor arra is kitért: bár az EU tagországok munkahelyi balesetekről szóló statisztika készítése folyamatban van, konkrét információt egyelőre nem tud a hazai viszonyokról. Becslései szerint hazánk a munkahelyi balesetek terén a középmezőnyben helyezkedhet el.

A munkavédelemre fordított pénz hétszeresen megtérül

A szakember arról is említést tett: itthon a munkavédelem rendkívül kényes téma. A temérdek pénzügyi teher alatt sínylődő hazai kis- és középvállalkozások ugyanis rendszerint a munkavédelmi kiadásokat szeretik megspórolni. Ám ez a taktika nem mondható kifizetődőnek - a balesetek következtében időszakosan vagy véglegesen munkaképtelenné válók pótlása, az őket helyettesítő dolgozók betanítása, az időszakos termeléskiesés, a veszélyes munkakörülmények miatti fluktuáció és egészségkárosodás sokszorosába kerülhet a munkáltatóknak. "A becslések szerint minden munkavédelemre fordított euró 6-7 szeresen megtérül" - tette hozzá. A Kezdeményezés az Egészséges Munkahelyekért ingyenes kampányelőadásain főként a munkavédelem fontosságára szeretnék ráirányítani a hazai kkv -k figyelmét.

Takács Gabriella