Kevés a női vezető a nagy cégeknél

Vágólapra másolva!
Az ezer legnagyobb amerikai cég felénél nincs nő a felső vezetői szinteken - áll a tekintélyes Tuck üzleti iskola kutatásában.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint az iparág jelentősen befolyásolja a nők karrieresélyeit. A kozmetikai iparban például 13,1 százalék a felső vezetői pozícióban dolgozó hölgyek aránya, míg a bútoriparban csupán 4,2 százalék. Érdekesség, hogy a szoftvergyártás (13,4) és a szállítmányozás (15,7 százalék) is azon területek között szerepelt, ahol átlagon felüli a női felsőbb vezetők aránya.
Az első számú vezetői poszt azonban továbbra is a férfiak vadászterülete. Ebben csupán 1,6 százaléknyi a nő - derül ki a Tuck School of Business at Dartmouth tanulmányából.
A kutatók optimisták, szerintük a következő évtizedben növekedés várható: arányuk 2010-re 4,9 százalékra, 2016-ra pedig 6,2 százalékra emelkedhet.