Start-kártya kisgyermekeseknek és 50 év felettieknek

Vágólapra másolva!
Beterjesztette a kormány az Országgyűlésnek a Start kártya kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslatot, amely szerint a gyermekgondozást követően, vagy a gyermekgondozási segély alatt is, illetve az ápolási díj igénybevétele után jelentős járulékkedvezménnyel foglalkoztathatnák a munkáltatók a munkavállalókat -tudósít az MTI.
Vágólapra másolva!

Az ebbe a csoportban tartozó munkavállalók a Start Plusz elnevezésű kártyát válthatnák ki. Ugyancsak jelentős lenne a járulékkedvezménye azoknak a munkáltatóknak akik ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tartósan állást kereső személyek foglalkoztatását vállalják. Ezek a munkavállalók a Start Extra elnevezésű kártyát válthatnák ki.

A kártyák két éves érvényességi ideje alatt egymást követően több munkáltatónál is érvényesíthető lenne a kedvezmény. A Start Plusz kártya tulajdonosát foglalkoztató munkáltatóknak az első évben nem kellene megfizetniük a tételes egészségügyi hozzájárulást, valamint a társadalombiztosítási és munkáltatói járulék helyett csak 15 százalékos lenne a járulékfizetési kötelezettség.

A második évben ugyancsak nem kellene fizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást, a járulékfizetési kötelezettség pedig 25 százalék lenne. A Start Extra kártya tulajdonosát alkalmazó munkáltatóknak ugyancsak nem kellene fizetni két évig a tételes egészségügyi hozzájárulást, az első évben viszont teljes járulékmentességgel foglalkoztathatnák a kedvezményezetteket, és a második évben is csak 15 százalék lenne a járulékfizetési kötelezettségük.