Jó kommunikációs képesség - Mit jelent az álláshirdetésekben?

Vágólapra másolva!
Szinte már közhelynek számít az álláshirdetések elvárásai között a jó kommunikáció. A jobpilot 2100 aktuális állásajánlata közül például 517-ben szerepel. De vajon mit takar pontosan ez a kifejezés? A munkáltatók szerint kik azok, akik rendelkeznek ezekkel a képességekkel? Cégeket és személyzeti tanácsadókat kérdeztünk.
Vágólapra másolva!

A jó kommunikációs készség már szinte minden munkakörben elvárás. Nemcsak az account manageri, értékesítői, hanem már a könyvelői, a logisztikus vagy épp az irattáros pozíciók betöltéséhez is szükséges. Tulajdonképpen mit értenek a munkáltatók ez alatt a kifejezés alatt?

"E kérdésre általános választ adni szinte lehetetlen. Ez ugyanis pozíciónként és munkáltatónként is változó. A call centeres munkakörök esetében például már az a jelölt is megfelel ezeknek az elvárásoknak, aki érthetően, beszédhiba nélkül (dadogás, pöszeség nélkül), tagoltan, nem hadarva, de nem is túl lassan beszél. Az értékesítők esetében azonban ez már nem elegendő. Tőlük a szép, érthető beszéd mellett elvárják azt is, hogy mondandójuk választékos legyen, bő szókincsről árulkodjon, és megnyerő stílusban legyen tálalva" - mondta el Horváth Attila, a Majer and Field Consulting személyzeti tanácsadó ügyvezetője.

A jó kommunikátor az, aki megtalálja a hangot mindenkivel

A fentiekkel egyetértett Fazekas Albert Zsolt, a Santander Consumer Finance Zrt. vezérigazgatója is. Ugyanakkor hozzátette: ők elsősorban azt tartják jó kommunikátornak, aki képes szinte azonnal megtalálni a hangot mindenkivel. El tud beszélgetni, illetve meg tudja értetni magát a vezetővel és a takarítónővel egyaránt. Nem okoz gondot számára a beilleszkedés, kijön a munkatársaival.

"Véleményem szerint jó kommunikációs készségekkel rendelkezik emellett az, aki például nem kezd el a másikra mutogatni, ha felelősségre vonják. Aki nem a véleményét mondja el, ha a tényeket kérdezik tőle, és aki - ha a helyzet úgy kívánja - két mondatban is össze tudja foglalni mondanivalóját - annak ellenére, hogy általában bőbeszédű" - sorolta Fazekas Albert Zsolt.

A jó kommunikátorok arra is rá tudnak érezni, hogy a hatékony és sikeres kommunikáció
érdekében mondanivalójukat hogyan tálalják. Beszélgetőpartnerük a tényszerű, rövid, tömör közlésre vevő inkább, vagy hosszabb fejtegetéssel győzhető meg"- mondja Bártfai Adrienn, a Groupama Biztosító Zrt. HR referense.

A készség mérése

Mit mond, és hogyan mondja? Általában ezt a két dolgot vizsgálják az interjúztatók, amikor a kommunikációs készségeket térképezik fel - állították egyetértésben a személyzeti tanácsadó cégek.

"A készség méréséhez a pályázó önmagáról alkotott szubjektív értékelése számít alapnak. A vizsgálódás során először azt próbáljuk kideríteni különböző kérdésekkel, hogy ez a vélemény kizárólag a sajátja, vagy mások is jó kommunikációs készséggel rendelkezőnek tartják. Az interjúkon, AC-n emellett figyeljük a verbális elemeket, a pályázó hanghordozását, hangszínét, magatartását. Vizsgáljuk például, hogy fel tudja-e ismerni az adekvát kommunikációs stratégiát, hogy mennyire hamar teszi mindezt, és tudja-e helyesen alkalmazni a szituációban" - avatott be Kiss Mariann, a Dekra Arbeit Magyarország Szolgáltató Kft. tanácsadója.

Jó kommunikációs készséggel rendelkezik, aki

- aki érthetően, beszédhiba nélkül, tagoltan, nem hadarva, de nem is túl lassan beszél
- mondandója választékos, bő szókincsről árulkodik, és azt megnyerő stílusban tálalja
- képes szinte azonnal megtalálni a hangot mindenkivel
- el tud beszélgetni, illetve meg tudja értetni magát a vezetővel és a takarítónővel egyaránt
- ha felelősségre vonják, nem kezd el a másikra mutogatni
- ha a tényeket kérdezik tőle, nem a véleményét mondja el
- ha a helyzet úgy kívánja, két mondatban is össze tudja foglalni mondanivalóját - annak ellenére, hogy általában bőbeszédű
- rá tud érezni arra, kinek hogyan kell tálalni mondanivalóját a hatékony és sikeres kommunikáció érdekében

Oroszi Babett