Négyszázezer munkahely kerülhet veszélybe a zavargások miatt

Vágólapra másolva!
A budapesti szállodások attól tartanak, hogy az erőszakos utcai cselekmények folytatódása súlyos, csak hosszú idő múlva kigyógyítható veszteséget okoz a főváros idegenforgalmának. Az eddig tapasztalt rendbontások nemzetközi visszhangja négyszázezer, az idegenforgalomhoz kötődő munkavállaló kenyerét fenyegeti - közölte a Magyar Szállodaszövetség szerdán közleményben az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A Magyar Szállodaszövetség szerint a turisták úti cél választásában elsődleges szerepe van a biztonságnak, ám ez most, a külföldi sajtó által felnagyított veszélyállapot-beszámolók miatt veszélybe került. A zavargások miatt akár további szálloda-beruházások is csúszhatnak, ami ugyancsak jövendőbeli munkahelyeket veszélyeztet. A rendre és a nyugalomra nem csak a "béke iparágának" van szüksége. Szükséges a rend mielőbbi helyreállítása és fenntartása, a nyugalomról készült beszámolók, sajtóhírek terjesztése - áll a közleményben.