20 százalékos létszámleépítés a munkaügyi központoknál

Vágólapra másolva!
A munkaügyi kirendeltségek, központok hálózatánál 20 százalékos létszámleépítés várható a Népszabadság információi szerint. Ez csaknem 800 ember elbocsátását jelenti.
Vágólapra másolva!

A lap úgy tudja, a tárca eredetileg ezt egy lépésben szerette volna végrehajtani, oly módon, hogy a kirendeltségek létszáma legfeljebb öt százalékkal csökkenhetett volna.

A legújabb verzió szerint két ütemben valósítanák meg a tervezett, 20 százalékos létszámcsökkentést. Első körben csak ennek a felét kellene végrehajtani - ám még az idén -, a további tízszázalékos létszámcsökkentés pedig áttolódhatna a jövő év elejére.