Április 26-27.: Állásbörze a Műegyetemen

Vágólapra másolva!
A karrierépítés jegyében zajlik a hét második fele a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, közismertebb nevén a "Műegyetem" K-épületében. A leendő frissdiplomások és a néhány éve végzett fiatal szakemberek 214 cég állásajánlatai közül válogathatnak szerdán-csütörtök karrierbörze keretében.
Vágólapra másolva!

Az állásbörzén a munkáltatók elsősorban a műszaki, informatikai, gazdasági, pénzügyi és természettudományos szakterületekhez kötődő diplomával rendelkező pályakezdők, vagy néhány éves munkatapasztalattal bírók jelentkezését várják. A rendezvény nem csak a fővárosra fókuszál: a szervezők a kecskeméti, dunaújvárosi, miskolci és pécsi érdeklődőket is tárt kapukkal fogadják. Az állásbörzén a kapcsolatépítési lehetőségnek is kiváló filmes cégbemutatók, prezentációk, személyiségtesztek mellett pihenősarkokat is létesítenek mindazok számára, akik szeretnének egy kis időre elmélyedni a karrierépítéssel foglalkozó kiadványok tanulmányozásában.

10 ezer hallgatót várnak

A szervezők az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 10 ezer érdeklődőre számítanak. A kétnapos rendezvényre a vidéki álláskeresőket ingyenes buszjáratokkal szállítják a BME épületéhez.