Munkája: kampányfőnök - ezt csinálja a "forró" napokban

Vágólapra másolva!
Választások előtt kerül középpontba a kampányfőnöki munkakör. A két nagy párt egy-egy vezetőjét megszólaltatva annak jártunk utána, ezekben a politikailag "forró" napokban hogyan zajlik egy kampányfőnök munkája, milyen feladatokkal, problémákkal szembesül, milyen tulajdonságokkal lehet eredményt elérni. Amint a válaszokból kiderül, legalább napi 12 órás munka mellett gyors reakcióidőre és jó rendszerező képességre is szükség van.
Vágólapra másolva!

Lénárt László, az Magyar Szocialista Párt budapesti kampányfőnöke sűrű programok között éli meg a választási kampányt.. "A délelőtt programja a választási kampány operatív és szervezési ügyei körül összpontosul. Reggelenként két fronton zajlik a munka. Elsőként az előző nap történt kampányeseményeket értékeljük ki. A megbeszélések fontos részét képzi, mi az elkövetkezendő 24-48 órára előirányzott teendő a 32 különböző választókerület kampánystábjában, melyek a választókörzetek számára átadandó legfontosabb üzeneteink, fontosabb teendőink"- mondja Lénárt László.

Fókuszban a sajtófigyelés

A kampányfőnöknek sok mindenen kell egy időben rajta tartani a szemét. Feladatai közé tartozik a kampányban részt vevő informatikus szakemberek munkájának koordinálása. Kiveszi a részét a párt különböző rendezvényeinek megszervezésében, a rendezvényeken megjelenő vendégek fogadásában is. A párt médiaszerepléseinek főbb szervezési feladatai is főként a kampányfőnökre hárulnak, éppúgy, mint a pártéletet érintő szóróanyagok célba juttatásának megszervezése, összefogása. Kampányidőszakban megkerülhetetlen a sajtófigyelés is. "Ez is a mindennapjaim része, éppúgy, mint a közvélemény- kutatások aktuális eredményeinek elemzése, figyelemmel kísérése, a szükséges következtetések levonása. A választókerületek közül természetesen azokat a körzeteket kell jobban figyelemmel kísérnie a kampányfőnöknek, ahol egyértelmű az ellenzéki párt képviselőjelöltjének az előnye, vagy nagyon kiélezett a verseny"- jegyzi meg a szakember.

A miniszterelnökkel is egyeztetnie kell

Lénárt László a délutáni és a kora esti órákban a budapesti kerületi kampányok rendezvényein, ezek szervezési feladatainak összehangolásában vesz részt. Az ő feladata a miniszterelnök budapesti megjelenésének szervezése. "Ilyenkor egyeztetek a miniszterelnökkel, mikor, melyik budapesti körzet meglátogatása lenne számára a legalkalmasabb. Ebbe beletartozik a programszervezés, a helyszínbiztosítás, a szükséges technikai eszközök leszervezése, és a rendezvény lebonyolításához szükséges útvonalak biztosítása is"-mondja.

A szervező és tárgyalókészség kulcsfontosságú

A gépészmérnök és humánerőforrás-menedzser végzettségű kampányfőnök úgy látja: két kulcsfontosságú tulajdonság szükséges ahhoz, hogy valaki kampányfőnök legyen: "Fontos a kiváló szervező- és tárgyalókészség. Ebben a munkakörben meg kell tanulni rendszerben gondolkodni, egyszerre több mindenre koncentrálni. A kampányfőnöknek irányítani is tudni kell. A munka jellegéből adódóan nagy türelemre van szükség. Emellett fontos az önkormányzati munkában való tájékozottság is, hogy fel tudják mérni az adott választó kerületekben élő lakossági igényeket"- teszi hozzá Lénárt László.
A kampányfőnök úgy látja: tevékenysége nem szünetel a választási kampány után sem. Az MSZP budapesti kampányfőnöke a választási időszakon kívül országgyűlési képviselőként vesz részt a közéletben.

A hajrában napi 12 órás munkára is szükség lehet

Nyitrai Zsolt, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség országos kampányfőnök-helyetteseként a választási hajrában átlagosan napi 12 órát dolgozik. A kampányfőnök-helyettes csaknem 15 ember munkájának irányításában vállal részt.
A munkakör összetett-a koordináció és a logisztika mellett kreativitását is latba kell vetnie." A Fidesz kampányfőnök-helyetteseként a feladataim közé tartozik a kampánykellékek-plakátok, szórólapok, brossúrák szerkesztésének felügyelete is"-mondja Nyitrai.

A rendezvényszervezéshez is érteni kell

A szerkesztési feladatok mellett gondot kell fordítania a szóróanyagok eljuttatásához kapcsolódó logisztikai szervezésre is. A kampányfőnökre hárul mindemellett a Fidesz képviselőjelöltjeit támogató újságokhoz, kiadványokhoz kapcsolódó összes tennivaló koordinálása. "Fontos tudni: minden egyes képviselőjelöltünk indulását külön-külön újsággal támogatjuk."-jegyzi meg a kampányfőnök-helyettes. Nem megkerülhető kampányfőnök-helyettesi teendő a párt népszerűségét növelő rendezvények szervezési feladatainak összehangolása, lebonyolítása. Nyitrai Zsolt példaképpen a Magyar Szolidaritás Napjához kapcsolódó szervezési feladatokat említi. "Kampányfőnök-helyettesként az esemény lebonyolításában, szervezésében és előkészületeiben vettem részt, a Fidesz sajtóosztályának közreműködésével."-jegyzi meg.

A kreativitás és a kitartás mellett fontos az edzettség is

Az eredetileg jogászi végzettséggel rendelkező Nyitrai Zsolt szerint legalább öt különböző tulajdonság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki kampányfőnöki teendőit jól lássa el. "Nagyon fontos a kreativitás, a kitartás, az edzettség, a nagy munkabírás és a jó döntéshozatali készség"-sorolja az alkalmasság kritériumait. Fontosnak tartja megjegyezni: legalább ennyire fontos, ki mennyire képes reagálni váratlan helyzetekre. Nyitrai Zsolt a kampányidőszakon kívül parlamenti képviselőként tevékenykedik és az európai parlamenti választás kampányfőnök-helyettesi pozícióját is betöltötte.

Takács Gabriella