Uniós szintre hoznák az orvosi béreket az évtized végére

Vágólapra másolva!
A képzési és regionális rendszer ellátottságának fejlesztése mellett az egészségügyben dolgozók bérének az EU-25 szintjére emelése is szerepel az egészségügyi humánerőforrás-fejlesztési koncepcióban. 
Vágólapra másolva!

Az engedélyezett 35 ezer orvosi állás 7 százaléka áll betöltetlenül. A 3100 fős munkaerő-keretet igénylő kórházi orvosállomány is 3 százalékos hiánnyal küzd. Mindemellett egyre csökken a radiológusok, aneszteziológusok, patológusok, bel-és nőgyógyászok száma. Az összesen 6800 fős háziorvosi praxis csaknem 70-90 százaléka küszködik tartós orvoshiánnyal. Az egészségügy másik sarkalatos problémája: egyre kevesebb a pályakezdő a fenti területeken.

Uniós bérek az évtized végére?

Az egészségügy humánerőforrás-fejlesztési koncepciója során főként az alapellátás rendszerét fejlesztenék. Az Egészségügyi Minisztérium tervezete több telephelyes rendelők létesítését javasolja, minimum 30 százalékkal magasabb TB támogatás igényével. A fejlesztési koncepció keretében idén százzal több medikushallgató kezdhette meg tanulmányait. A tervezet az évtized végére irányozná elő az orvosok fizetésének a 25 tagállamból álló uniós szintre emelését. Az unió területén 100 ezer lakosra 278 orvos jut, ezzel szemben az arány Magyarországon 334 - írja a Világgazdaság.