Pályázat 45 év feletti, mezőgazdaságban dolgozók álláshelyzetének javítására

Vágólapra másolva!
Pályázatot írt ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a 45 év feletti, mezőgazdaságban dolgozó, szakképzetlen munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítására, stabilizálására. A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium és a Munkaerőpiaci Alap forrásaiból összesen 262 millió forint áll a pályázók rendelkezésére.
Vágólapra másolva!

A pályázaton részt vehet minden olyan gazdasági társaság vagy szövetkezet, amely 2004. december 31-e előtt alakult és a pályázat benyújtása előtti hónapban 50-150 főt foglalkoztatott. A támogatás vissza nem térítendő, a foglalkoztatottak bérköltségének és járulékterheinek maximum 75 százalékáig vehető igénybe, a pályázatban szereplő célkitűzéseknek megfelelően 12, illetve 24 hónapig. A program elsődleges célja a 45 év feletti szakképzetlen mezőgazdasági munkavállalók elbocsátásának megakadályozása, az érintettek munkaerő-piaci helyzetének stabilizálása.