138 millió forint jogosulatlan táppénz 2005-ben

Vágólapra másolva!
Elkészült az OEP Top 300-as listája azokról a táppénzkifizetésekről, amelyeket a gyanú árnyéka övez. Még tavasszal kiderül, jogosan vettek-e fel napi 30-100000 forintos táppénzt, illetve a keresőképtelenség idejére magas, 1, 5 milliós összegeket egyes biztosítottak -áll a Világgazdaság cikkében. Közel 30 ügyben egyébként már szeptember óta folyik nyomozás.
Vágólapra másolva!

Az OEP többek között azért is folytat most vizsgálatokat, mert egy 2000. december 30-án napvilágot látott rendelet értelmében a felvehető összegek nagysága nem esik korlátozások alá. A vizsgálatok alatt arra is fény derült, hogy tavaly 35 biztosított jutott jogosulatlanul 138 millió összértékű táppénzhez. A vizsgálatok két körben zajlanak: most a napi 30 ezer forintnál magasabb táppénzt igénylőket, és a keresőképtelenségük alatt 1,5 milliós összegnél magasabb táppénzeseket vizsgálják. A fejenként 1,5 millió forintnál magasabb táppénz összértéke 2,7 milliárdos nagyságrendű.

A vizsgálat kimutatta: ezidáig 8 ember jutott 10 milliónál is magasabb összértékű táppénzhez. De akadt olyan biztosított is, aki 184 napra összesen 30 milliót vett fel. Az OEP a Top 300-at egyébként a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósággal, és szükség esetén az APEH-hel is egyeztetni fogja.